Nem lehet nem észrevenni, hogy a január elején megtartott Év sportolója-gála után mennyire megváltozott Hosszú Katinka és Shane Tusup aktivitása a közösségi médiában. Az eseményig az úszónő – onnantól, hogy november végén válságba került a házassága edző férjével – alig-alig posztolt magáról valamit, míg az amerikai tréner úgy-ahogy jelentkezett valami tartalommal. A gálán aztán Shane Tusup könnyfakasztó bocsánatkérést olvasott fel magyarul, ám ez nem hozott enyhülést a kapcsolatukban. Ellenkezőleg: a háromszoros olimpiai bajnok azóta újra aktív a Facebookon és az Instagramon, utóbbira például feltöltött tizennégy fotót is, valamennyin csupa mosoly és boldogság. Közben pedig edző férje nem posztol fényképet.
Minderre Mocselini Éva szexuálpszichológustól kértünk magyarázatot.
– Ennek számos oka lehet. Abból indulok ki, hogy sportsikerek által kísért szerelmüknek – talán – vége. És most a veszteség feldolgozásának időszakát élik. Tudományos tény ugyanis, hogy ez a gyászidőszak több hónapot ölelhet fel. A szexuálpszichológus ezután sorolja a lehetőségeket:
● Katinka mosolya jelezheti, hogy elindult a gyógyulás útján.
● Így üzen a világnak, hogy továbblép a nehézségen.
● Nem gubózik be, jelzi, az edzésen kívül más is leköti, esetleg feledést keres.
● Lehet jelzés arra, hogy új kapcsolatot épít.
● Öngyógyító folyamatai segíthetik sportbéli teljesítményét, bízhat abban az ország, hogy nem romlik a teljesítménye.
Éva kiemeli, nem mindegy, hogy kapcsolatuk megromlása hosszas folyamat eredménye volt vagy hirtelen lett vége.
– A tények ismerete hiányában képtelenség megtippelni, végleges-e a „haragszomrád” időszaka, de nem segíti a helyzetet, hogy szoros munkakapcsolat is volt közöttük, ami nehezítheti az elválás folyamatát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.