Sport

Hosszú Katinka már kezet sem akar fogni Gyárfással?

Bors

Létrehozva: 2016.01.13.

Az Év sportolója gáláján a Magyar Úszószövetség elnöke adja át 2015 legjobb női versenyzőjének járó díját, aki minden bizonnyal Hosszú Katinka lesz...

Hosszú Katinkának kapóra jött, hogy meghívták az austini pénzdíjas versenyre, mert így nem kell kezet fognia Gyárfás Tamással. A Bors értesülése szerint az úszószövetség elnöke tervezte átadni csütörtök este az Év sportolója gálán a 2015 legjobb női versenyzőjének járó díjat, hiszen a kategóriának egy úszó, Katinka a toronymagas esélyese. Ő azonban elrepült az Egyesült Államokba, hogy ott az Arena Pro versenysorozat második állomásán rajtkőre álljon.

Kiutazásának körülményei is azt sejtetik (pláne: az elmúlt napok eseményei után), hogy semmiképp nem akart találkozni Gyárfással. Sebtében távozott edző-férjével, Shane Tusuppal. Már vasárnap útnak indultak, s a viadalon való szerepléshez szükséges rajtengedélyt a tengerentúlról kérték ki a magyar szövetségtől.

Erre a MÚSZ kvázi zsarolással reagált: akkor engedélyezi Katinka indulását Austinban, ha megejt egy néhány perces beszélgetést Kiss László szövetségi kapitánnyal.

– Október óta próbálok vele beszélni, mindhiába – mondta a szakember.

Hogy Katinka elérhetetlenségére hivatkozik a komplett szövetség, az már csak azért is roppant furcsa, mert a dopping­ellenőrzések miatt a válogatott sportolók minden lépéséről tudnak az érintettek.

– A versenyzőknek 90 napra előre jelezniük kell, mikor hol tartózkodnak. Változások történhetnek, de ezt is jelezni kell. Így az is három hónapja tudható, Katinka milyen versenyeken indul és hol edz – válaszolta kérdésünkre Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője.

Gála sztárok nélkül

A Nemzeti Színházban rendezik meg az 58. Év sportolója gálát, ám hiába az impozáns helyszín, ha az esemény két legnagyobb sztárja, Katinka, valamint a magyar fociválogatott korábbi szövetségi kapitánya, Dárdai Pál nem lesz jelen. Hibás volt az időpontválasztás?

– Erre nem tudok mit mondani! – felelte keserűen Szöllősi György (képünkön), a főszervező sportújságíró szövetség elnöke.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713577811
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713577811
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713577811
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713577811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja