Sport

Hosszú Katinka kitiltatta Széles Sándort is a Dagályból

Szabó Sándor

Létrehozva: 2017.03.22.

Széles Sándort két dolog izgatja: egyrészt csípőprotézis-műtétjére készül, másrészt dühös, ugyanis – mint sokan mások – nem léphet be a Duna Arénába.

Miután az olimpiai bajnok úszó, Gyurta Dániel tavaly kikosarazta, tanítvány nélkül maradt Széles Sándor edző. Igaz, egykori versenyzője, a 47 éves Kalaus Valter nemrég arra kérte, készítse fel őt a nyári budapesti senior vb-re.

– Az hittem, rosszul hallok, amikor a vb-nek helyet adó Da­gályba nem engedett be a biztonsági őr – panaszolta Széles. – Azzal indokolta, hogy a Hosszú Katinka és edző-férje, Shane Tusup által vezetett Iron Aquatics bérli a vízfelületet. Nem fér a fejembe, hogy én, aki olimpiai aranyérmeket hoztam ennek az országnak Gyurta révén, a Dagályban heti háromszor miért nem edzhetem Kalaust, aki ugyan az ő klubjukban úszik, de ragaszkodott ahhoz, hogy velem dolgozhasson. Mivel Katinkáékkal képtelenség vitázni, kényszerből SMS-ben küldöm a napi edzéstervet Valternak.

Csípős

Katinka átgondolja, Széles előtt kinyílhat-e az uszoda ajtaja. Kedves tőle. Talán közben azon is eltűnődhetne, mennyire bicskanyitogató az ekkora arrogancia. Varga T. Róbert

Kalaus egykor – éppen Szélesnek köszönhetően – remek gyorsúszó volt, háromszoros ifi Eb-győztes, 23-szoros magyar bajnok, ezen a nyáron 200, 400 és 800 méteren, valamint három kilométeres nyílt vízi úszásban Balatonfüreden áll rajthoz. A tavaly őszi, hódmezővásárhelyi senior magyar bajnokságon nyolc „öregfiúkcsúcsot” állított fel, és hét aranyérmet szerzett. 

– Egykori mesterem nél­kül edzek a Dagályban – mondta kérdésünkre Valter. – El kell ismernem, nem kedvező, hogy a tréningeken nem lehet ve­lem. Ez ügyben szóltam Hosszú Katinkának, azt válaszolta: átgondolja, mit tehet.       

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711630820
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711630820
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088339_auto_resized.jpg
travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711630820
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított