Sport

Hosszú Katinka helyett a több pénzt választotta Cseh Laci

K. D.

Létrehozva: 2019.06.27.

<p>A kétszeres világbajnok úszó, Cseh László egy olasz csapatban indul az ISL-ben, mert ott több pénzt tud keresni, mint Hosszú Katinkánál.</p>

Bár Hosszú többször hangoztatta, hogy mindenképp saját csapatában, a Team Ironban szeretné tudni az újonnan induló versenysorozatban, az ISL-ben Cseht, a kétszeres világbajnok mégsem a bajnoknő együttesét, hanem az olasz Aqua Centurionst választotta. Pedig a szabályok értelmében „területi elsőbbsége” volt az Iron Ladynek, ami azt jelenti, hogy az olaszok csak azután kereshették meg Lacit, hogy ő nemet mondott Katinkának.

– Valóban megkeresett, beszéltem is vele. De az olasz csapattól kaptam a legjobb ajánlatot, a másik fontos szempont, hogy újdonságra vágytam, és azt gondolom, egy külföldi együttes nagyobb kihívást jelent számomra – mondta a Borsnak Laci.

Hosszú már az ISL bejelenté­sekor tisztában volt azzal, lesznek olyan magyar úszók, akik nemet mondanak majd neki, éppen ezért honfitársaira nem is neheztel. 

– Ez egy üzlet. Mindenki mérlegelni fogja, hogy ki ajánl neki többet – nyilatkozta még februárban az Origónak a bajnoknő.

Laci még nem tudja, milyen számokban indul majd az új sorozatban. Elmondta: a legfontosabb a csapatérdek, így nem azt nézi, miben a legjobb, hanem azt, hogyan tud a klubnak a leginkább a hasznára lenni, ezért akár olyan számokat is bevállal, amik kicsit idegenek tőle.

A csapatok két nappal a versenyek előtt már együtt készülnek, két viadal között pedig közösen repülnek majd át a következő helyszínre. Az első megmérettetésre október 4-5-én kerül sor Indianapolisban, ami egybeesik a budapesti Világkupával. 

– Sajnos nem láthatnak a nézők a Duna Arénában, és az egész sorozatot ki kell hagynom az ISL miatt – tette hozzá Cseh. 

Három magyar külföldön

Cseh nem az egyetlen magyar úszó, aki nem Katinka klubjában versenyez. Kapás Boglárka és Bernek Péter a London Roar névre keresztelt, többségében brit úszókat felsorakoztató csapat tagja lesz. A Team Ironban nyolc honi sportoló szerepel: Hosszún kívül Jakabos Zsuzsanna, Késely Ajna, Bohus Richárd, Kozma Dominik, Milák Kristóf, Szabó Szebasztián és Verrasztó Dávid tagja a csapatnak.

Kőkemény üzlet

Az új sorozatot megálmodó ukrán milliárdos, Konstantin Grigorishin 20 millió dollárt (5,5 milliárd Ft) tervez elkölteni a bemutatkozó év hét versenyére, és ebből 7 millió dollárt (2 milliárd Ft) szán pénzdíjra és startdíjra. Egy-egy szám első négy helyezettje részesül majd anyagi jutalomban, váltóban dupla összeg jár. A legtöbb pontot gyűjtő csapat 100 ezer dolláros (27,5 millió Ft) bónuszt kap, amelyet a „klubtulajdonos” oszt szét a versenyzői között.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713478811
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141929_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Reménykedünk, hogy elég lesz az idő az olimpiáig” – edzője cáfolta, hogy Milák Kristóf titokban Ausztráliában tréningezett volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136151_auto_resized.jpg
vg.hu

Vihar a sivatagban: folyókká váltak az utak Dubajban – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713478811
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713478811
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713478811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget