Sport

Hosszú Katinka feszült Shane akcióitól

K. D.

Létrehozva: 2019.10.04.

Csaknem egy év után találkozik egymással Hosszú Katinka és volt edző-férje, Shane Tusup. A budapesti világkupa a drámák színtere lesz.

Forrás: Dombóvári Tamás

Elkerülhetetlen a találkozás. Először fognak egymás szemébe nézni azok után, hogy decemberben kimondták a válásukat. Abban az arénában futnak majd össze, ahol együtt készültek hosszú hónapokon át, és ahol megromlott a kapcsolatuk. Shane elhagyta az országot, de visszatért. Egyelőre erre a hétvégére, de lehet, hogy hosszabb ideig is marad. Ráadásul egy másik nő oldalán érkezett, elhozta új tanítványait, Ilaria Cusinatót (valamint Bujdosó Zsombort).

Az esemény tegnapi sajtótájékoztatóján szerettük volna megkérdezni a há­romszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkát, mit vár a ta­lálkozástól, illetve nem tartja-e po­fátlannak Shane ak­cióját, miszerint újra Magyarországon akarja felépíteni edzői karrierjét, és így ismét állami juttatásban részesüljön. De Hosszú – aki amúgy is érezhetően feszült volt, alig mosolygott, és még a remek humorát sem csillogtatta meg – inkább elsietett a helyszínről:

– Erre a kérdésre nem szeretnék válaszolni – mondta az úszónő távozóban.

Mindeközben Shane élvezi a helyzetet. Mosolyogva jár-kel a városban, tegnap például a Duna Arénában fotózkodott tanítványaival. Úgy tudjuk, az Olympic Dark Horse című videoblog  legújabb részét is ott szerette volna felvenni, de a szervezők ehhez nem járultak hozzá. De ettől még ott lesz az arénában, s mintha alig várná, hogy összetalálkozzon azzal a nővel, aki élete szerelme volt, akinek eredményeit és jelképeit a mai napig a testén viseli, és aki egy kicsit megölte azzal, hogy el­hagyta.

De most kivirulva tolja oda a képét Hosszú elé, hogy jelezze: itt vagyok, új­ult erővel, és mindent meg­teszek, hogy visszaadjak neked valamit abból a borzalomból, amit elszenvedtem miattad. Katinka viszont az úszásra koncentrál, és a medencében akar válaszolni: bárki bármit tesz, ő a világ legjobbja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141978_auto_resized.jpg
origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713466818
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142320_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Így tett pontot a klímatüntetés végére egy lengyel kamionsofőr (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140764_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713466818
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141351_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713466818
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713466818
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget