Sport

Hosszú Katinka azt csinál, amit akar

cs

Létrehozva: 2016.02.12.

Már a MOB is tehetetlen, továbbra is áll a bál.

Na, most már aztán tényleg lehetetlen kiigazodni a Hosszú Katinka-ügyben.

A legújabb: az úszónő nem indul a győri ob-n, mert nem akarja megszakítani az amerikai edzőtáborozását. Mindezt a Magyar Olimpiai Bizottság közölte Kiss László szövetségi kapitánnyal, mivel a bajnoknő az úszószövetségből már jó ideje senkivel nem tartja a kapcsolatot.

– Cserbenhagyja a női váltót! Ez jó alkalom lenne megszerezni az olimpiai kvótát – panaszkodik Kiss mester.
Ráadásul eddig íratlan szabály volt az úszóknál, hogy az Eb-indulás feltétele az ob-részvétel, amit most szintén felrúg a világbajnok. Gyárfás Tamás úszóelnök eljutott odáig, hogy már megszólalni sem akar az ügyben, egyből a MOB-ot nevezi meg illetékesként, mivel az olimpiai bizottság korábban elvállalta a közvetítő szerepet.

Csakhogy csütörtökön megtudtuk: egyáltalán nem közvetít.

– Nem feladatunk beleszólni a szövetségek szakmai dolgaiba – nyilatkozta Szabó Bence MOB-főtitkár, aki leszögezte, Borkai Zsolt elnök részéről egyszeri próbálkozás volt elsimítani a vitát. – Senki sem várhatja el a MOB-tól, hogy minden piszlicsáré ügyben közvetítsünk.

Az nem működik, hogy egy versenyző rajtunk keresztül kér rajtengedélyt a szövetségétől. Muszáj kommunikálniuk. Azt persze hiába várja bárki is, hogy Katinka és az úszóvezetők egymás nyakába borulnak, de a minimális kapcsolatot tartaniuk kell – mondta Szabó. Szerinte egyébként túlzottan fel van fújva ez az ügy, nem dől össze a világ, ha az olimpia évében egy aranyesélyes úszó kihagyja a honi bajnokságot. Főleg úgy, hogy az Eb-n is lesz még lehetőség a váltókvóta kivívására. Jelen állás szerint tehát az úszószövetség a MOB-tól várja a Hosszú-ügy megoldását, míg utóbbi nem kíván tovább közvetíteni.

Vagyis Hosszú Katinka pillanatnyilag azt csinál, amit akar... 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689311
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087231_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenetet posztolt T. Danny exe, Kecskés Enikő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689311
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085489_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek sok pénzt hoz a tavasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689311
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított