Sport

Hiába vannak komoly problémák, a szőnyeg alá söprik a birkózók

Vtr

Létrehozva: 2016.09.02.

A magyar érdekek miatt nem harcol az Magyar Birkózó Szövetség.

Forrás: MTI

A Magyar Birkózó Szö­vetség (MBSZ) megpróbálja tompítani azokat a viharokat, amelyeket lapunk szerdai cikke keltett. A Beismerték: szándékosan gáncsolták el Lőrinczet Rióban című írásunkban közöltük, hogy a szlovén Sztaniszlav Sernek be­vallotta, Lőrincz Viktor bronzmeccsén pressziót gyakoroltak rá, hogy a magyar sportoló ellen foglaljon állást. 

Az MBSZ nyilatkozatstopot rendelt el, majd közleményt adott ki, amelyben nem cáfolták a megjelenteket, csupán arra utaltak, hogy információnk csak feltételezés, azt senki nem erősítette meg, és részükről nem ellenőrizte. 

A történtek után névvel senki nem mert nyilatkozni, de a birkózóberkekben megejtett beszélgetéseink után megértettük a szö­vetség óvatosságát. Nyilvánvaló, hogy az olimpián csaltak a bírók. A laikusok is láthatták. Az illetékesek sem hülyék, tisztában vannak a birkózás világméretű válságával, de úgy vannak vele: ha­zánk súlytalan a sport­ágban, Budapestről egyszerûen képtelenség nyomást gyakorolni a nemzetközi szövetségre, a helyzetet kezelni, megtisztulást kicsikarni. 

– Öngyilkos taktika volna az MBSZ részéről kiállni, és az asztalra csapni. A vezetőség nem akar egy bizonyosan kudarccal végződő háborúban részt venni – foglalta össze a helyzetet egy neve elhallgatását kérő bennfentes. – Úgy látják, csak a ma­gyar birkózás látná ennek kárát. Az más kérdés, hogy egy olyan sportág esetében, amely épphogy az olimpia mű­során maradhatott, nem szembenézni a problémákkal talán még inkább öngyilkos taktika. Mert így nem csak a magyar szövetség veszít, az egész sportág bu­kik el.

Csípős

Nem értem. Egy nemes cél érdekében hősi halált halni nem jobb, mint lassú kínok között várni a biztos pusztulásra? Varga T. Róbert

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140220_auto_resized.jpg
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713439212
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27181_resized.jpg?avcount=1713439212
origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713439212
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713439212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138949_auto_resized.jpg
borsonline.hu

27 évesen gyereket szültem két vadidegennek, az árából 200 milliós házat vettem

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget