Sport

Hazavágja a koronavírus a focista piacot is: visszaesnek a fizetések és a játékosok vételára is

Bors

Létrehozva: 2020.04.09.

Teljesen átírja a focisták átigazolási lehetőségeit a koronavírus: a bajnokságok befejeztével nyílik majd meg valamikor a piac, a játékosokat „leárazhatják” és a fizetések is csökkenhetnek.

Forrás: M4

Minden bizonnyal milliókkal esnek majd vissza a focisták vételárai nemzetközi szinten, miután a klubok súlyos anyagi veszteségeket szenvednek el a járványhelyzetben. A Barcelona például a korábbi 120 millió euró helyett már „csak” 80 milliót kíván kifizetni az Internek argentin csatáráélrt, Lautaro Martínezért. Márpedig a foci, mint iparág, mozgatórugója az átigazolási piac, amelynek egyelőre még a nyitási időpontja is bizonytalan. A FIFA bejelentése szerint a bajnokságok valamikori, nyári befejezésével kezdődhetnek a szerződtetések, és az új szezon indulásával zárulnak majd.

– Mivel a vírushelyzet súlyossága országonként eltér, ezért előfordulhat, hogy mindenhol máskor nyit és zár majd a piac, ez pedig megnehezítheti majd az országok közötti játékosmozgást – mondta a Borsnak Kövesdi Viktor, a CMG menedzseriroda társtulajdonosa. Majd az anyagi nehézségekre is kitért.

– Bár a játékosok becsült értéke nem változik meccsek nélkül, a klubok óriási veszteségeket szenvednek most el, ami hatással lesz a piacra. Nekünk is rugalmasabbnak kell lennünk, mert emiatt egyes klubok lehet, hogy kevesebbet tudnak majd kifizetni a játékosokért, akiknek előfordulhat, hogy engedniük kell a fizetési igényeikből is.

A játékosmenedzser hozzátette, teljesen nem állt meg az élet, a francia Le Havre válogatott védője, Bese Barnabás iránt például több klub érdeklődik.

– Azonban az ő jövőjét is befolyásolja a vírus, mivel az új FIFA szabály szerint június vége helyett akkor jár le a szerződése, ha véget ér a francia másodosztályú bajnokság, márpedig ott különösen drámai a vírushelyzet – magyarázta Kövesdi.

A magyarországi játékosmozgást is átírhatja a virushelyzet, szerinte az NB I-es csapatok többsége külföldről nem igazán fog szerződtetni focistákat, inkább a belföldi piac élénkülhet meg, illetve több saját nevelésű játékos kerülhet előtérbe.

– Leginkább szabadon igazolható futballistákkal erősíthetnek majd a hazai csapatok. Illetve azok a klubok, akiknek a költségvetése kevésbé érzi meg a helyzetet, könnyebben tudnak majd olyan csapatoktól elhozni játékosokat, ahol nagyobb a baj – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713622814
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146844_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Reagált az orosz külügy a haditudósító meggyilkolására

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147221_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713622814
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713622814
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713622814
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713622814
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja