Sport

Házat vett megcsalt nejének Böde Dani

szs

Létrehozva: 2019.09.03.

Havi százezrekkel támogatja, autót és házat is vesz a volt fradista a válásra készülő feleségének.

Április óta él külön feleségétől a Paks focistája, Böde Dániel, akinek válságba jutott házasságán harmadik gyerekük megszületése sem segített. A 32 éves csatár és párja viszonya jóval korábban megromlott, ennek oka a távolság volt – tudta meg a Bors madocsai lakosoktól. 

Kényelmetlen panel

Elmondásuk szerint a Fradi volt, a Paks jelenlegi támadója többször könyörgött a nejének, hogy – akkor még – két gyerekükkel, Danival és Gergővel költözzön fel hozzá a fővárosba, ahol Böde hét évig élt egy újpesti bérelt lakásban. Csakhogy képtelen volt elérni, hogy felesége a negyedik kerületbe jöjjön. A rábeszélés, úgy hírlik, azért volt hiábavaló, mert a hölgy ki nem állhatja a „be­tonházakat”. Maradt hát Madocsán, ahová a családfő rendszeresen hazatért. 

Áprilisban jöttek össze

A viták nem ritkultak, Dani felesége nem egyszer összepakolt, és a két fiúval édesanyja házába hurcolkodott. Ez megviselte a focistát. A viszony akkor sem javult, amikor 2019 áprilisában megszületett Léna. Böde öt hónappal ezelőtt került közelebbi kapcsolatba az FTC kézilabdacsapat 24 éves kapusával, Bíró Blankával, aki nem költözött a focistához, de többször ellátogatott Madocsára, s még a község me­gye II-es csapatának a meccsére is kiment, hogy megnézze, párja hogyan irányítja a csapatot. 

Mindenben segít

A helybeliektől azt is megtudtuk, Bödéné tartja magát ahhoz, hogy válik. Legalábbis pillanatnyilag biztosra vehető útjaik szétválása. A támadó azonban nem fordított hátat a családjának: példásan gondoskodik három gyermekéről, sőt még feleségéről is.

Havi több százezer forintot utal át gyermektartásra, ráadásul megvásárolt egy, a madocsai sportcsarnok közelében lévő, harmincéves családi házat is. Azt kívül-belül kipofoztatja, októberben pedig oda költözik neje és a három gyerek. Dani a csemetéi nevére íratja a házat, a haszonélvezeti jog viszont a feleségéé, akinek a 25-szörös válogatott focista új autót tervez vásárolni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716311
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716311
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716311
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik