Sport

Hazajárnak a bíróságra a Barca-sztárok

K. B.

Létrehozva: 2016.11.09.

A katalán csapat focistái lassan többet látogatják a barcelonai bíróságot, mint a Camp Nou-t. A korábban adócsalási botrányba is keveredett Neymart most átigazolása miatt idézték be. Az adót egyébként több csapattársa is elfelejtette befizetni, de volt köztük olyan is, aki rendőrt fenyegetett vagy megharapta az ellenfelét.

Neymar

A DIS brazil befektetői csoport jelentette fel Neymart 2013-as átigazolása miatt. A cég a játékos árának negyven százalékára volt jogosult, de csak a hivatalos, 17,1 millió eurós (5,2 milliárd Ft) összeg után kapott járulékot, ám a transzfer során 83 millió (25,4 milliárd Ft) cserélt gazdát. Korábban pedig 16 millió dollár (4,4 milliárd Ft) adót nem fizetett be.

Lionel Messi

Júliusban adócsalásért 21 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, és kétmillió eurós (612 millió Ft) bírsággal sújtotta a bíróság. A vád szerint 2007 és 2009 között 4,1 millió eurót (1,3 milliárd Ft) nem fizetett be.

Javier Mascherano

Tavaly a bíróság előtt elismerte, hogy 2011 és 2012 között körülbelül 1,5 millió eurót (459 millió Ft) nem fizetett be. Mivel 2015 szeptemberében lerótta az összeget, plusz kétszázezer euró ka­ma­tot, peren kívül megegyeztek.

Gerard Piqué

Két éve a rendőrség helyszíni bírságot rótt ki a bátyjára szabálytalanul parkolásért. A játékos erre megfenyegette a rendőrt. A barcelonai bíróság 10 500 euróra (3,2 millió Ft) büntette.

Luis Suárez

Két éve a Nemzeti Sportdöntőbíróság beidézte, amiért a brazíliai vb-n  megharapta az olasz Giorgio Chiellinit. Százezer svájci frankra (28,4 millió Ft) büntették, és hónapokra eltiltották a focitól.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141567_auto_resized.jpg
origo.hu

Így irányítja a háborúpárti dollárbaloldal Magyar Pétert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713444013
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139858_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713444013
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713444013
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713444013
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140037_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget