Sport

Havi másfél milliót bukhat Pars Krisztián

szs

Létrehozva: 2018.04.23.

<p>Egy hónap múlva dönt a WADA az ügyében.</p>

Úgy hírlik, a szombathelyi Dobó SE a jövőben nem folyósít(hat)ja kalapácsvetője, Pars Krisztián bérét, ami havi 300 ezer forint feletti összeg. Köztudott, a londoni olimpián győztes sportolót 2019 júliusáig eltiltották, mivel a Magyar Antidopping Csoport (MACS) munkatársai januárban versenyidőszakon kívül, sportteljesítmény fokozására amúgy alkalmatlan doppingszer nyomaira leltek a vizeletében.

Felhívtuk Krisztiánt, és rákérdeztünk: ha megvonják a klubfizetését, miből él meg?

– Ennyire ne szaladjunk előre, eddig a Dobó SE engem semmiről nem tájékoztatott – válaszolta a Borsnak Pars, aki eddig nem nyilatkozott az ügyben a sajtónak. – Egy biztos, folytatom az atletizálást, to­vábbra is edzésben maradok.

Ezzel viszont az a gond, hogy a MACS-döntés következtében nem látogathatja a Dobó SE létesítményeit, továbbá edzője, Németh Zsolt segítségét sem veheti igénybe. Sőt a klubfizetése mellett a havi 330 ezer forint körüli olimpiai bajnoki juttatását is elveszítheti.

– Korai még erről beszélni, az ügyvédeim most tájékozódnak arról, milyen szabályok érvényesek rám ebben a helyzetben – magyarázta Pars. 

A szövetségi támogatást is beleszámítva havonta másfél millió forintra rúghatott a szombathelyi kalapácsvető bevétele. 

És maradt még egy kényes kérdés. A MACS ugyan megbüntette, de vajon a Nemzetközi Doppingellenes Ügy­nökség (WADA) és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) mit lép?

– Harminc-negyven nap múlva okosabb leszek – reagált erre Pars. 

Horváth Vilmostól, a Dobó SE elnökétől megtudtuk, hogy az atléta bérmegvonásáról az egyesület elnöksége ma tárgyal.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713512111
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138956_auto_resized.jpg
life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713512111
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713512111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713512111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja