Sport

Hasmenést kaptak a víztől a kajakosok

jk

Létrehozva: 2015.09.08.

Jó, hogy időben tesztelték a kajakosok a riói olimpiai pályát. Sok örömük nem telt benne, több versenyzőt és Storcz Botondot is hasmenés döntötte le.

Rosszindulatú megjegyzések szerint jó lesz, ha a jövő évi riói olimpiára készülő kajakosok, kenusok több tekercs vécépapírral vagy inkább gyomorfertőtlenítővel szerelkeznek fel. A nyári játékokra hangoló riói tesztversenyen több versenyző, edző és a szövetségi kapitány – sőt a csapatról forgató tévéstáb egyik operatőre is – a rátörő heveny hasmenés miatt nem tudott látó-, vagy inkább lőtávolságon kívülre kerülni a mellékhelyiségtől. Sőt a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenus pár el sem tudott indulni.

– Még jó, hogy most és nem az olimpián történt velünk ilyesmi – mondta a Rióból korábban hazatért sportági főtitkár, Schmidt Gábor. – Egyelőre nem tudni, mi történhetett, de valószínűleg a pálya víze a ludas, mert több, más helyen megszállt, máshol étkező külföldi is hasonló gondokkal küszködött. Mindenesetre ha a pálya és a csap vízéből hozott mintákat ki­elemezzük, okosabbak leszünk. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy gyors, alig egy nap lefolyású fertőzésről volt szó. S persze a házigaz­dáknak is van idejük a javításra.

A főtitkár szerint egyébként a pálya technikai követelményei megfelelőek, talán csak a fel­evező sáv hiánya és a cél előtti, alig egyméteres vízmélység (két méter az előírás) okozhat gondot. Mellesleg korábban a vitorlázók panaszkodtak, a Guanabara-öböl mocskos víze juttatta kórházba többek között a német Erik Heilt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713447018
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121043_auto_resized.png
metropol.hu

Hátborzongató felvételt tett közzé a NASA: elképesztő, mit fotóztak a Hold előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141049_auto_resized.jpg
vg.hu

Pánikolnak a befektetők, 60 ezer dollár alá szakadt a bitcoin – ezt kell tudni az esésről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139382_auto_resized.jpg
ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140569_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán nem akar több csapást, Izrael viszont válasszal készül + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713447018
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713447018
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713447018
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140037_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget