Sport

Hamilton édesapja F1-es autót tervezett, jót tehetne a versenynek

cs

Létrehozva: 2017.02.28.

Újabb oldaláról mutatkozott be a háromszoros Forma–1-es világbajnok Lewis Hamilton édesapja, Anthony. A korábban fia menedzsereként dolgozó hatvan­éves brit megtalálta a megoldást, hogyan lehetne biztonságosabbá tenni a száguldó cirkuszt, és előállt egy zárt pilótafülkéjű versenyautó ötletével. Elképzelései alapján Andries van Overbeeke készített látványtervet, amely igencsak meggyőzőre sikeredett.

Habár sokan úgy érzik, ha ez megvalósulna, a Forma-autók lényege, varázsa veszne el, azaz, hogy a vezető nyitott fülkében – a nézőknek tökéletes rálátást biztosítva – irányítsa az autót. Az is igaz azonban, hogy a köztes megoldási javaslatok közül – halo, aeroscreen – eddig egyik sem nyerte el mindenki tetszését, s mindkét esetben akadtak olyan pilóták, akik zavarónak találták a speciális „szélvédőt”.

Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke mindenesetre korábban elismerte, nyitottak az új ötletekkel szemben, amelyek segítenek megóvni a versenyzők életét. Ám csak abban az esetben adnak zöld utat a zárt fülkének, ha bebizonyosodik, hogy semmilyen formában nem akadályozza a versenyzőt vészhelyzet esetén a kiszállásban, valamint súlyosabb sérülést sem okozhat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713579309
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145086_auto_resized.png
hirtv.hu

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba! + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140117_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713579309
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713579309
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713579309
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja