Sport

Hamar: Krisztus tanítása szerint élek

Takács Dóra

Létrehozva: 2017.04.22.

Bár Hamar István jó néhány éve felhagyott a futballal, a sportágtól nem távolodott el. Már csak azért sem, mert mindkét lányának focista a párja, fia pedig – ha minden jól megy – szintén labdarúgó lesz.

A 46 éves, korábbi 25-szörös válogatott támadó szülővárosában, Tökölön egy virágboltot üzemeltet.

– A foci olyannyira ré­sze az életemnek a mai napig, hogy jelenleg a Tököli Labdarúgó Klub elnöke vagyok – mondja Hamar, aki közben int egy arra bringázó embernek. Ahogy a virágüzlet ajtajában áll, rendre rádudál egy autós, odaköszön neki egy járókelő. Mindenki szívélyesen, nagy mosollyal üdvözli most is, amit István hasonlóképp viszonoz. 

– Édesapámnak van egy kertészete, amit most együtt mû­ködtetünk, éppen ezért vagyok itt, a virágüzletben. Ezzel is foglalkozom, amióta felhagytam a játékkal – magyarázza, aztán a gyerekekre terelődik a szó.

– Pityesz fiam Dunaújvárosban focizik. Még utánpótláskorú, de többször felhívják a felnőttkerethez is. Még nyesegetni kell a szárnyait. Virginia, a kisebbik lányom Münchenben él a párjával, Simon Krisztiánnal, aki az 1860 München játékosa. Mondhatni, háziasszony, az is­kolát már befejezte, most mindent annak rendel alá, hogy a párját támogassa. A nagyobbik, Emília kozmetikusnak ké­szül, és Debrecenbe költözött szintén focista kedvesével, Holman Dá­viddal. 

Ebből is látszik, mennyire fociszerető a család. De mint István mondja, arról nem tehet, hogy a lányok mindig focistákkal jönnek össze. 

– Nem az én kapcsolataim révén ismerkednek meg velük. Így hozza az élet. Ez a karma. De nem bánom, megvan ennek az életnek a szépsége – teszi hozzá. Tudja, miről beszél, kispesti fénykora után éveket húzott le külföldön, megfordult Törökországban és Izraelben is. A maga számára azonban ma már nem vár nagy csodákat. 

– A legfőbb cé­lom, hogy a gyermekeim teljes éle­tet éljenek, és segíteni tudjam őket. Én is a barátnőmmel csupán boldog szeretnék lenni – vált szentimentális hangra.  – Azt gondolom, semmi más nem számít, csak a szeretet. Nem várok nagy eseményeket. A napi, apró csodák számítanak. Jézus Krisztus értünk halt meg, és azt hagyta ránk: „szeressétek egymást!”. Én eszerint élek. Minden képlékeny, minden elmúlhat, bármit elvehetnek tőlünk, de a szeretetet nem. Csak szeretnünk kell, és akkor boldogok leszünk. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713526812
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713526812
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138956_auto_resized.jpg
life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713526812
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713526812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja