Sport

Gyorshajtásért büntették meg Görög Zitát

K. D.

Létrehozva: 2016.09.24.

Szokatlan látványt nyújtanak a Hungaroring versenypályán a német túraautó-bajnokságban (DTM) szereplő Mercedes-AMG Mück versenygépei, ugyanis rózsaszínben pompáznak. A csapat célja a látványos színnel, hogy felhívják az emberek figyelmét a szűrt víz fogyasztásának fontosságára.

A kezdeményezéshez csatlakozott Görög Zita is, aki kisfia kedvéért szokott rá a technikai sportokra.

– Én kevésbé vagyok otthon az autóversenyzésben, jogosítványom is csupán három éve van – fogalmazott a Borsnak a modell. – Egyszer azonban egy forgatás kedvéért Giancarlo Fisichella Forma–1-es versenyruhájába bújhattam bele. Sajnos nem hoztam szerencsét a Ferrari ko­rábbi versenyzőjének, ugyanis a második körben kiesett. Remélem, most szerencsésebb lesz a két Mercedes-pilóta, Lucas Auer és Christian Vietoris.

Görög Zita elmondta: szívesen kipróbálná az autókat, ám száguldozni nem merne.

– Nagyjából öttel mennék körbe a pályán. Óvatosan szoktam vezetni is, igaz, gyorshajtásért már megbüntettek.

A színésznő jó sofőrnek tartja magát, s szerinte tévhit, hogy a nők rosszabbul vezetnek, mint a férfiak.

– Jóval több balesetet okoznak a hölgyeknél, mert vagányabbak, sőt olykor vakmerőbbek, azonban előzékenyebbek is, bár egyre jobban kezd kihalni a lovagiasság az utakon is.

Görög Zita kisfia inkább a tévében élvezi a Forma–1-es futamokat, mert túl hangosnak találja élőben, ám van olyan sportág, amit a száguldó cirkusznál is jobban kedvel.

– Imádja a focit. Lionel Messi és Cristiano Ronaldo a ked­vence.

Auer: szeretem Magyarországot

Szívesen látogat hazánkba a Mercedes pilótája, Lucas Auer.

– Nagyon barátságosak itt az emberek, s az ország is tetszik – nyilatkozta a Borsnak a 22 éves osztrák versenyző, aki a Hungaroringről és rózsaszín járgányáról is szót ejtett. – Rendkívül technikás pálya, sok múlik a pilóta kvalitásán. Tetszik az autóm, nagyon figyelemfelkeltő. A többi pilóta szerintem féltékeny is a csapatunkra, hiszen mindenki a mi versenygépeinket csodálja – mondta mosolyogva Auer.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713573310
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133435_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713573310
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713573310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713573310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145196_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja