Sport

Gyorsan felébredt a magyar foci az Eb-álomból

Bors

Létrehozva: 2016.07.16.

<p>Amint azt sejteni lehetett, a magyar válogatott Eb-nyolcaddöntős szereplése egyelőre semmilyen ha­tást nem gyakorol a hazai futballra. Kupacsapataink, ahogy az elmúlt években már megszokottá vált, gyorsan kijózanító vereségeket szenvedtek az európai kupaporondon. </p>

Forrás: MTI

Az MTK az azeri Qabalától kapott ki Gyirmóton ötszáz néző előtt 2-1-re, míg a DVSC szintén hazai pályán maradt alul 2-1-re a fehérorosz Zsogyino ellenében. Egy nappal korábban a BL-csoportkörről álmodozó Fradi is közel állt a szégyenhez, végül 1-1-ről várhatja a jövő heti, Partizani elleni BL-selejtező-visszavágót. Holott még az összes csapatunk kiharcolhatja a továbbjutást, valószínűbb, hogy az MTK és a DVSC már júliusban búcsúzik Európától.

Sajnos az eredmények azt bizonyítják, hogy nagyon mélyről kell felkapaszkodnia a magyar focinak, klubcsapataink a kontinens közepes, vagy annál gyengébb minőségű együtteseivel sem tudják felvenni a versenyt, ezért saját magukat csapják be azok, akik továbbra is az Eb-sikerek mámorában élnek. Az NB I mai nyitánya előtt kevés pozitívumba lehet kapaszkodni. Ugyan a légiósok száma folyamatosan csökken, rengeteg idő kell, amíg a magyar fiatalok beérnek. A stadionépítési láz miatt a mezőny többsége albérletbe kényszerül, ami egyáltalán nem nézőcsalogató, és egyelőre az MLSZ és a klubok sem találják a megoldást, hogyan vonzzanak be több szurkolót. Így jelentős színvonal-emelkedésre nem is lehet számítani.

Illegálisan működő fogadóiroda csábít NB I-es meccslátogatásra

Mivel a jelenlegi törvényi jogszabályok szerint kizárólag a Tippmix folytathat legálisan szerencsejátékot Magyarországon, az Unibet illegális Facebook-hirdetésben buzdítja a magyar focirajongókat, menjenek ki a hétvégén a bajnokikra. A felhívás szerint, aki a fogadóiroda oldalára feltölti a meccsbelépőjét, annak háromezer forintig jóváírják az összeget, amit fogadásokra költhet. Végre egy jó kezdeményezés, kár, hogy ez is törvényt sért.

Gyászos kupaeredmények

BL-selejtező, 2. kör

Partizani (albán)–FTC 1-1 - A Fradi a következő körben a Salzburg (osztrák)–Liepaja (lett)  párharc győztesével találkozhat.

EL-selejtező, 2. kör

DVSC–Zsogyino (fehérorosz) 1-2 - A Loki a következő körben az osztrák Rapid Wiennel találkozhat.

MTK–Qabala (azeri) 1-2 - Az MTK a következő körben a francia Lille-lel találkozhat.

Videoton–Csukaricski (szerb) 2-0 - A Vidi a következő körben a Midtjylland (dán)–Vaduz (liechtensteini) párharc győztesével találkozhat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713620714
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713620714
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713620714
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713620714
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713620714
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja