Civil apukaként kívánja követni a tévés Gundel Takács Gábor fia, Bence focipályafutását, aki a hétvégén debütált az NB I-ben. Az Újpest kapusában volt egy kis drukk.
Nevelőegyesülete, a Puskás Akadémia ellen 1-0-ra elveszített bajnokin debütált a magyar élvonalban a húszéves Gundel Takács Bence, aki tavaly igazolt Felcsútról Újpestre. Az azóta egy Magyar Kupa-negyeddöntőben védett kapus jól érezte magát első NB I-es meccsén, csak azt sajnálja, hogy nem győztes meccsen mutatkozhatott be.
– Két idegenbeli találkozón voltunk túl, fárasztó utazásokkal, talán emiatt döntött úgy a szakvezető, hogy ezúttal nekem szavaz bizalmat – mesélte a meccs után a Nemzeti Sportnak a fiatal hálóőr. – Csütörtökön szólt a mester, hogy úgy készüljek, én védek szombaton. Otthon, elindulás előtt még volt bennem egy kis drukk, de a stadionban már megnyugodtam.
Kiválóan mutatkozott be, az első félidőben például úgy megfogta Josip Knezevic jobb felsőbe tartó szabadrúgását, hogy még csak ki sem pattant róla.
– Elégedett vagyok a saját teljesítményemmel, mindenki gratulált a lefújás után, de messze van még az, amit szeretnék elérni – értékelt a kapus.
Műsorvezető édesapja, amikor csak teheti, a lelátóról szurkolja végig fia csapatának meccseit. Bence Újpestre szerződésekor így mesélt lapunknak:
– Büszke vagyok arra, hogy az MTK-val és a Puskás Akadémiával szerzett korosztályos magyar bajnoki címeket és utánpótlás-válogatott kerettag is volt – mondta akkor szűkszavúan a tévés, aki most azt válaszolta megkeresésünkre, hogy a továbbiakban fia karrierjével kapcsolatban szeretne megmaradni civil apukának.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.