Gólkirályok különös párviadala

Nikolics szépen beékelődött két fehérvári gólvadász, Szabó és Tieber László közé, no, de élre is kerülhet?

Engem nem idegesít, amennyiben ledolgozza az én 111, illetve az ő 87 magyar NB I-es gólja közötti különbséget.

Vajon képes lesz rá?

Nézze, a mai élsport kizsigereli az embereket, de a most 32 éves vetélytársam fizikai értelemben igencsak jól áll. Tippem szerint idényenként akár 15 gólt is szerezhet.

Ön persze híresebb Nikolicsnál, elvégre az 1984–1985-ös UEFA Kupa legeredményesebb gólvágója, ami azért komoly rang, míg Nikolics „csak” magyar, lengyel, amerikai gólkirály.

Viszont nem ok nélkül volt – és újra az lehet! – magyar válogatott. Jól érzi a kaput, aztán, hogy mennyi ideig marad robbanékony, az attól is függ, hogy a szervezete miként állja a kihívást.

Kérdés persze az is, hogy Nikolics meddig marad Székesfehérváron.

Az Egyesült Államokból való hazatérését követően beszélgettem vele, és mivel építkezett, ingatlant vásárolt, valóban nem csak szólam részéről az, hogy sokáig marad a koronázó városban. Ha pedig elveszi tőlem az örökös fehérvári gólkirályi címet, én leszek az első, aki ahhoz gratulál. Elvégre minden rekordot egyszer átad valaki a múltnak.

Annak idején ön a Partizan Beogradnak négy gólt vágott, ráadásul a Paris SG ellen kétszer is betalált idegenben az UEFA Kupában.

Hát, ha arra gondolok, hogy ma egy magyar csatár ugyanezt megtenné, akkor valóban hinnék abban, hogy labdarúgásunk újra sokra hivatott. Amúgy a franciák, a PSG elleni párizsi meccsünk azért emlékezetes, mert félvállról kezeltek bennünket, az edzésre labdát sem biztosítottak, és a stadionjuk gyepére nem is akartak felengedni minket tréningezni.