Sport

Fradisták ezrei búcsúztatták Koós Jánost - Együtt énekelték a Kislány a zongoránál című dalt

K. B.

Létrehozva: 2019.03.13.

<p>Megható búcsút vett közismert szurkolójától, a március elején elhunyt táncdalénekes Koós Jánostól a Fradi. A Vidi elleni kupameccsen 7 ezer drukker énekelte legnagyobb slágerét.</p> <p><em>MK-negyeddöntő: FTC-Mol Vidi 1-2</em></p>

A fehérváriak elleni Magyar Kupa-negyeddöntő első meccse előtt búcsúztatta a rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós Jánost kedvenc focicsapata.

A játékosok pályára vonulásakor, a Fradi-induló után a közismert lemezlovas-producer, Lotfi Begi mixében a táncdalénekes legismertebb slágere, a Kislány a zongoránál csendült fel, amit a Groupama Arénában összegyűlt nagyjából 7 ezer fradista egy emberként énekelt. Koós János nevét kivetítették az eredményjelzőre és a pályát körülölelő ledfalra, a hangosbemondó pedig megható búcsúbeszédében idézte őt.

"Élete meghatározó része volt az FTC szeretete, egyszer egy interjúban azt mondta, a Ferencvárost legalább annyira szereti, mint a feleségét, de ezt az asszony megbocsátja neki." - hangzott el a stadionban, majd hozzátették: halálával az egész Fradi-családot hatalmas veszteség érte.

Végül egy egyperces gyász szünettel tisztelegtek a jelenlévők az énekes emléke előtt. Korábban a Bors úgy értesült a klub Koós János családját meghívta a meccsre, amely egyébként parázs hangulatban telt. A fejes gólok összecsapását 2-1-re a Vidi nyerte, és előnyből várja a április 3-i visszavágót.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713506109
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713506109
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713506109
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713506109
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget