Sport

Forrong az öltöző Debrecenben: többen távoznának a DVSC-ből

Bors

Létrehozva: 2016.08.23.

<p>Kikezdték a vereségek a DVSC rutinosabb focistáinak idegeit. A Videoton elleni 1-5 után többen a távozást fontolgatják.</p>

Forrás: Vidi.hu

Le­taglózta a Debrecen rutinos futballistáit a Videoton elleni súlyos vereség. Úgy tudjuk, a hangadók, Tisza Tibor, Kulcsár Tamás, Mészáros Norbert és Varga József néhány vulgáris kifejezés kíséretében fejezték ki nemtetszésüket az öltözőben a csapat gyenge felcsúti teljesítményét követően. A játékosok hétfőn nem voltak elérhetők, de a folyosói pletykák szerint a felsoroltak közül többen arra az elhatározásra jutottak, hogyha lehetőségük adódik, el­hagyják a klubot. Információnk szerint Tisza már a nyáron az NB II-es Nyíregyházába igazolhat, és van rá esély, hogy az utolsó pillanatban Varga is a Videotonba távozhat. Kulcsárnak még egy évig van érvényes szerződése, de az idény végén ő is szinte biztosan búcsúzik. 

A Bors úgy értesült, hogy a focistáknak nem az új portugál edzővel, Leonel Pontesszel van problémájuk, hanem környezetváltozás, új impulzusok szükségesek, mert Debrecenben régóta gond van a klub körüli közeggel, ami gyaníthatóan Szima Gábor irányítási elveit takarja. A tulajdonos évek óta egyre kevesebbet fordít a csapat megerősítésére, néha a bónuszok kifizetésével is gond volt, és ez az utóbbi időben már eredménytelenséggel is párosul. Egy forrásunk szerint a játékosok úgy vélik, Pontes jó edző, de időre van szüksége, hogy az elképzelései beérjenek. Kérdés, meddig tart a türelem vele szemben, hiszen három bajnokin egyetlen pontot szerzett az irányításával a Loki, amely jelenleg csak a 7. helyen áll. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711720216
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092490_auto_resized.png
metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711720216
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711720216
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik