Sport

Fogyatékos gyermekeknek is segít a dzsiudzsicus kiválóság

Bors

Létrehozva: 2017.06.08.

Nem kis bravúr a 28 éves Szekeres Ákosé. A ZR Team Hungary brazil dzsiudzsicu szakágában versengő harcosa Eb-aranyérmet szerzett Banja Lukán.

A hírt idehaza úgy tudatták, hogy ő az első magyar Európa-bajnoka e szakágnak, ám az egykoron cselgáncsban is ügyes, fekete öves Ákos elmondta: ezúttal a JJIF nevű szervezetnél nyert. Korábban viszont egy másiknál is begyűjtött már európai első helyet, így hát immár két Eb-címre lehet büszke.

– Négy mostani, Banja Lukán vívott meccsem közül hármat fojtásfogással nyertem meg – újságolja Ákos.

– A brazil dzsiu-dzsicu voltaképpen egyfajta pozíciós harc, és én ezúttal a földharcban voltam kifejezetten erős.

A Budaörsi Intergrált Küzdősport Központban brazil dzsiudzsicu és judo-edzéseket vezető Ákos kiemelt figyelmet szentel a fogyatékos gyerkőcöknek, negyven ilyen tanítványa van. Azt vallja, a cselgáncs és dzsiudzsicu egyaránt javít egészségi állapotukon, és ezt már meg is tapasztalta.

Mindössze annyit nem értünk, miként osztja be a szabadidejét, tudniillik a II., XII. és XIV. kerületi egy-egy iskolájában vezet tréningeket, nem beszélve ugye az említett budaörsi bázisáról, amelyben a foglakozásait gyerkőc és felnőtt egyaránt előszeretettel látogat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713535812
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Teljesült Gulácsi kívánsága, a Bayern ezzel csúnyán hoppon maradt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713535812
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713535812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713535812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja