Sport

Focistakarriert építenek a csinos ikerlányok

K. B.

Létrehozva: 2016.01.20.

Hároméves pályafutással a hátuk mögött már Győrben és az U17-es válogatottban is alapemberek a Fél testvérek.

Mint a legtöbb ikerpár, Fél Alexandra és testvére, Patrícia is mindent együtt csinálnak, egy suliba járnak, szabadidejüket is együtt töltik. Ami viszont megkülönbözteti őket a többiektől, hogy labdarúgó-pályafutást is kéz a kézben építenek a csupán 16 éves lányok. Tehetségük még az általános iskolában, egy tucatnyi fiú között tört felszínre, a sportkörben állandóan focizó srácokhoz álltak be a csajok, és láss csodát, ügyesebben rúgták a bőrt társaiknál.

– Szeretjük nézni is, de játszani jobb – hangzott el Patríciától a lányok szájából ritkán hallható mondat. – Komolyabban három éve focizunk, és egy utánpótlásban eltöltött szezon után azonnal felkerültünk a Győr felnőtt csapatához – mondta a Borsnak Alexandra. – Az idei szezont pedig már az NB I-ben kezdtük, és tavaly a magyar női válogatott utánpótláscsapatában is bemutatkozhattunk – tette hozzá. Az ikrek a pálya minkét oldalát uralják, Patrícia jobb-, Alexandra balhátvédként játszik.

S bár a győri klub honlapján felcserélték a nevüket, a kétpetéjű ikreket nem igazán szokták összetéveszteni a hétközna­pokban, amikor a mezt és a rövidnadrágot is csajos ruhákra cserélik.

– A pályán kívül megmaradunk igazi lányoknak, szabadidőnkben a barátnőinkkel csajos programokat tervezünk: vásárolunk, sminkelünk és bulizunk – mesélte Patrícia. Testvére pedig azonnal hozzátette: a fiúknál sem okoz hátrányt, hogy fociznak, sőt.

– Mindkettőnknek van kapcsolata, és a barátaink támogatják a focista-pályafutásunkat – mondta Alexandra.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713415209
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137541_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Orbán Viktor: Elegünk van a migrációból! Elegünk van a háborúból! Elegünk van a genderpropagandából! + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134932_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139689_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Dráma a Bl-negyeddöntőben – Real Madrid - Manchester City 1-1 (tizenegyesekkel: 5-4)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713415209
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713415209
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713415209
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134587_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kezdi elveszíteni a harcot” – Meghan egyre jobban retteg, ettől fél a legjobban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713415209
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget