Sport

Férjhez megy a legszebb röpis

K. D.

Létrehozva: 2018.03.14.

Sok csinos sportolót za­var, ha a külsejével foglalkoznak, ám a békéscsabai röplabdacsapat centerének, Dobi Edinának ez nem okoz gondot. Sőt a Borsnak beismerte: ez is kellett ahhoz, hogy felfigyeljenek a sportteljesítményére.

– Régebben nem igazán tudtam kezelni a helyzetet, örültem annak, hogy foglalkoztak velem. Most már fontosnak tartom, hogy elsősorban az eredményeim miatt írjanak rólam, de ehhez a külsőm is kellett.

Modellkedésben viszont nem gondolkodom. Alkalmatlan lennék erre a feladatra. Szívesen elmegyek egy-egy fotózásra, de nem megy olyan könnyen, hogy ide nézzek, oda tegyem a kezem – mondta lapunknak a csinos center, aki játéktudásával is kitűnik a mezőnyből. Jó teljesítményének kö­szönhetően megszerezte első trófeáját Bé­kés­csabán, miután a csapat 3-2-re legyőzte a cseh Olomoucot a Kö­zép-európai Liga döntőjében.

Az egri születésű, harmincéves sportoló első idényét tölti Magyarországon, korábban az Egyesült Államokban, Belgiumban, Franciaországban, Né­met­országban és Azerbajdzsánban is lé­gióskodott.

– A bajnokság színvonala még elmarad a többi országétól, ahol korábban játszottam, bár erősödik az NB I. Ami viszont hatalmas pozitívum, hogy remek szurkolók vannak Békéscsabán. Bakuban senki nem nézte a röplabdát, itt viszont rengeteg támogatást ka­punk – tette hozzá Dobi.

A csinos röpisnek a magánélete sem alakulhatna jobban, tavaly decemberben jegyezte el párja, a korábbi NB I-es focista, Csőke Gergely, akinek idén nyáron mondja ki a boldogító igent.

– Az esküvő Egerben lesz, ugyanis mindketten onnan származunk. Jól haladnak az előkészületek, Gergő rengeteget segít nekem. Igaz, a komolyabb kérdésekben én döntök – mosolygott Edina, hozzátéve: a családalapítás viszont még várhat.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713489911
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713489911
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713489911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713489911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget