Sport

Felütötte fejét az NB I-ben a fizetési sapka

Bors

Létrehozva: 2017.09.16.

Habár hivatalosan nem létezik fizetési sapka az NB I-es focibajnokságban, vannak olyan klubok, amelyek fizetési maximumot határoznak meg.

Egyre több NB I-es klubnál nyíltan, konkrét összegekről beszélnek a focisták fizetéseit illetően, de sok helyen továbbra is tabu a téma. A Paksnál fizetési sapkát vezettek be, a keret tagjai százezer forinttól másfél millióig keresnek havonta, erről Balog Judit ügyvezető beszélt a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. Tulajdonképpen a bajnoki címvédő Honvédnál is létezik fizetési sapka, amely szintén 1,5 millió forint. Ezt maga a klub tulajdonosa, George F. Hemingway árulta el nemrég.

– Egy kivétellel a labdarúgók ezer és ötezer euró (300 ezer–1,5 millió Ft) között keresnek – nyilatkozta az RTL Klub „Házon kívül” stábjának az üzletember. Az egyetlen kivétel az olasz Da­vide Lanzafame, aki a Sport Plusz korábbi cikke szerint 2,5 millió forintot tesz zsebre egy hónapban.

A Balmazújváros elnöke, Tiba Zoltán is elmondta a RTL-nek, hogy náluk mennyi az annyi. – A legtöbbet kereső játékos hétezer eurót (2,1 millió Ft) kap, a csapat zöme, olyan 13 játékos pedig egymillió forint alatt keres.

Ám nem mindenhol ilyen „alacsonyak” a maximumfizetések, információink szerint az FTC-nél Priskin Tamás, míg a Vidinél Juhász Roland 8–8 millió forintot visz haza havonta.

– A Fradi vagy a Vidi nem teheti meg, hogy bevezeti a fizetési sapkát. Nekik a nemzetközi kupaszereplés a céljuk. Nincs értelme bevezetni az NB I-ben, mert a klubok nem tudnának olyan játékosokat igazolni, akikkel a nemzetközi kupaporondon eredményesek lehetnének – mondta Szabados Gábor sportközgazdász.

Klub    Legmagasabb fizetés (forint)

Videoton  –  8 millió

Honvéd  –  2,5 millió

Ferencváros  –  8 millió

Diósgyőr  –  5 millió

Debrecen  –  4,6 millió

Puskás Akadémia  –  5 millió

Vasas  –  1,5 millió

Újpest  –  3 millió

Mezőkövesd  –  2 millió

Paks  –  1,5 millió

Haladás  –  2,6 millió

Balmazújváros  –  2,1 millió

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145568_auto_resized.jpg
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713600019
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146247_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713600019
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713600019
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713600019
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja