Sport

Félmilliót követel Kassai Liptáktól

kb

Létrehozva: 2018.02.20.

<p>Ezért perel: „Kuss, negró! F.szszopó g.ci vagy”</p>

Forrás: Zsolnai Péter

Rasszista botrány miatt állt a bíróság elé a legismertebb magyar játékvezető, Kassai Viktor, aki 500 ezer forintra perelte a DVTK focistáját, Lipták Zoltánt.

Kassai ügyvédje oldalán jelent meg hétfőn a Győri Törvényszéken, miután beperelte a diósgyőri focistát, aki viszont nem jött el a tárgyalásra. Mint azt megírtuk, a tavalyi Vasas elleni meccsen kiállított Lipták az MLSZ fegyelmi tárgyalásán azt mondta, Kassai rasszista megjegyzéseket tett akkori csapattársára, Patrick Mevongou-ra. „Shut up (Kuss), negró! F.szszopó g.ci vagy” – ismertette a bíró, hogy Lipták szerint mit mondott a játékvezető színes bőrű társára.

A focista ügyvédje azzal védekezett, hogy Lipták ezt nem a saját fülével, hanem Mevongou-tól hallotta, ám Kassai képviselője szerint ezt Lipták tényként közölte a fegyelmin – az ott készült jegyzőkönyv szerint. Ezzel pedig megsértette Kassai jó hírnevét, aki 500 ezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezi Liptákot.

– Nem mondtam ilyet, és hasonlóan rasszista mondatot sem. A kommunikációs szett minden szavamat rögzítette, ez a felvétel pedig reményem szerint megtalálható az MLSZ-nél – mondta a törvényszék előtt Kassai, ám bizonyítékként ezt a hangfelvételt egyelőre nem kérik be.

Patrick Mevongou-t viszont a következő, áprilisi tárgyaláson tanúként hallgatják majd ki az ügyben, ahol Kassait és Liptákot is szembesíthetik. Fontos, hogy először Kassainak kell bebizonyítania, Lipták valóban ezt állította róla a fegyelmin, aztán a focistának kell meggyőznie a bíróságot, hogy a játékvezető negrónak nevezte Mevongou-t.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711724418
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092490_auto_resized.png
metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711724418
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711724418
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik