Sport

Felkarolta klubja a rákos focistát

T. R.

Létrehozva: 2016.09.24.

Marco Russnak szerencséje van: a német focistával szerződést hosszabbított a klubja, miután kiderült, hogy rákos megbetegedése van. Ám nem minden fociklub ilyen megértő.

Marco Russ egyfelől balszerencsés, hiszen roppant szomorú, hogy 31 évesen rákbetegséggel kell harcolnia. Másfelől viszont mázlista, hiszen nem elég, hogy egy doppingvizsgálatnak köszönhetően derült ki a betegsége, de klubja, az Eintracht Frankfurt a betegsége ellenére – vagy talán éppen azért, hogy érezze a támogatást – szerződést hosszabbított vele. Amikor májusban kiderült, hogy rák támadta meg a szervezetét, még játszott a Nürnberg elleni, bentmaradásért vívott helyosztón, ahol egy öngóllal nyitott, ám később kiegyenlített csapata, majd a visszavágón nyertek 1-0-ra.

Ezt a meccset már a kórházból nézte, időközben ugyanis műtéten esett át. A kórházi ágyból köszönte meg csapattár­sainak a bentmaradást. Állapota egyébként egyre jobb, az operáció és a kemoterápiás kezelések sikeresnek bizonyultak, a 2017-ig szóló szerződése 2019-ig való meghosszabbítására el is tudott menni, mosolyogva írta alá az új megállapodást.

– Egy kisebb megszakítással 1996 óta az Eintrachtban focizom. Boldog és büszke vagyok, hogy 2019-ig folytathatom a Frankfurtnál. Köszönöm a vezetőségnek és az edzőnek, Niko Kovacsnak, hogy ebben a helyzetben is bizalmat szavaztak nekem – mondta a focista.

Hasonlóan korrekten bánt Sztilian Petrovval az Aston Villa. A bolgár játékosnak ugyan nem játékosszerződést ajánlottak fel – habár a betegség legyőzése után barátságos meccseken pályára lépett –, de mindenképpen meg akarták teremteni a lehetőségét annak, hogy érezze, a betegsége idején és azt követően is biztonságban van. 

– Ő ennél a klubnál egy legenda, ösztönzőleg hat a játékosokra, szükségünk van rá – mondta Roberto Di Matteo edző.

Nem mindenkinek segítenek

Nem volt ilyen szerencsés Jonas Gutiérrez, az argentin futballistának pereskednie kellett a Newcastle-lal, amely nem hosszabbította meg szerződését, miután kiderült, hogy rákos. A focista megnyerte a pert, a klubnak kompenzációt kellett fizetnie.

Pedig Gutiérrez példamutatóan harcolt a betegség ellen, a kemoterápiás kezelései közben maratont futott hazájában, ha emberségből valamiért nem is álltak mellé – abszolút érthetetlen, hogy miért –, de marketingszempontokból is megérdemelte volna a támogatást.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145419_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713601827
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146193_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145248_auto_resized.jpg
ripost.hu

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713601827
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713601827
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713601827
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713601827
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja