Sport

Felforgatott középpályával készül Rossi

K. B.

Létrehozva: 2019.08.27.

Teljesen új középpályát kénytelen összerakni a magyar fociválogatott soron következő meccseire Marco Rossi szövetségi kapitány.

Kalmár Zsolt keretbe sem került, Nagy Ádám és Pátkai Máté játéka pedig to­vábbra is kérdéses a jövő csütörtöki, Montenegró elleni barátságos meccsen, valamint a sorsdöntő, szeptember 9-i szlovákokkal szembeni Európa-bajnoki selejtezőn.

A DAC játékosa már hónapok óta krónikus térdszalaggyulladással küzdött, au­gusztus közepén megműtötték, és leghamarabb szeptember végén léphet pályára. Pedig Kalmár élvezte Rossi bizalmát, a szövetségi kapitány eddigi tíz meccséből hatszor pályára lépett, sőt Dunaszerdahelyen is alapembere volt.

Bár Nagy Ádám és Pátkai Máté bekerült a keretbe, a montenegróiak ellen szinte biztosan nem lépnek pá­lyára, és a szlovákok ellen is erősen kérdéses a játékuk. Előbbinek augusztus közepén, második Bristol City-ben lejátszott meccsén – miután gólt lőtt – zúzódott a bokája, ami azért is fájó, mert szinte kirobbanthatatlan volt Rossi válogatottjából, tízből kilenc meccset végigjászott. 

Pátkai a Fehérvár edzésén szenvedett izomsérülést, amiért a Paks elleni hétvégi bajnokit kihagyni kényszerült, ő hétszer élvezte az olasz szakember bizalmát, amit kétszer – a horvátok és a walesiek ellen – győztes góllal hálált meg.

Rossi meccsein a há­rom sérült játékosból legalább egy, de legtöbbször kettő mindig kezdő volt. Így most felforgatni kényszerül a középpályát, s mindennek nyomán újoncot avathat: behívta a Fradiból a
28 éves Sigér Dávidot.

A 26 FŐS KERET

KAPUSOK: Dibusz (FTC), Gulácsi (Lipcse), Kovácsik (Fehérvár). VÉDŐK: Baráth (Kansas)), Bese (Le Havre), Ferenczi (DVSC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Korhut (Arisz), Lang (Omonia), Lovrencsics (FTC), Willi Orbán (Lipcse). KÖZÉPPÁLYÁSOK: Gazdag (Honvéd), Holman (Slovan), Kleinheisler (Eszék), Kovács (Fehérvár), Nagy (Bristol), Pátkai (Fehérvár), Sigér Dávid (FTC), Szoboszlai (Salzburg). TÁMADÓK: Dzsudzsák (el-Ittihad), Holender (Lugano), Nagy (Legia), Németh (Kansas), Sallai (Freiburg), Szalai (Hoffenheim), Varga (FTC).

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713515711
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713515711
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713515711
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713515711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713515711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja