Némi túlzással fél válogatottra való öklöző dolgozik a patinás múzeum őrei sorában. Maga a biztonsági főnök, Pataki János is a ring világából érkezett.
– Az ökölvívás fizikai és pszichikai tartást ad – magyarázza Pataki.
– A VII. kerületi Chicagóban nőttem föl, és ott bizony szükség volt az ökleimre. Ezért is mentem a Bp. Építők Fémmunkásba bokszolni.
A biztonsági főnök előszeretettel alkalmaz egykori bunyósokat, akiket megbízható embereknek tart. Előbb Szentirmai Zoltánt vette fel, majd az egykori Eb-második, két olimpián járt 55 éves Bacskai Imrét, aki pályafutása végeztével a válogatottnál és a Vasasnál edzősködött.
Imre olyan, mint én, a pisztolyát sohasem szeretné használni
– mosolyog a főnök. Bacskai nem takargatja, edzőként annyi méltánytalanság érte, hogy megcsömörlött az amatőr boksztól, ezért inkább szakmát váltott. Európa-bajnok fiára, Balázsra roppant büszke, ám hogy a Bendzsi becenevű srác ott lesz-e Rióban, azt csak az égiek tudják.
– Amikor edzősködtem, a játékvezetők veregették a vállamat, hogy Balázs micsoda tehetség, aztán a meccseken lepontozták. Itt, a múzeumban nyugalomra leltem, nézegethetem kedvenc történelmi személyiségem, gróf Széchenyi István tárgyait és Szent István koronázási palástját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.