Faképnél hagyta Hosszú a szövetségi kapitányt

Vádaskodás, visszadumálás, szerződéstépkedés. Showműsor lett a MÚSZ és az úszó vitájából.
Vádaskodás, visszadumálás, szerződéstépkedés. Showműsor lett a MÚSZ és az úszó vitájából.

Nemhogy csitulnak a kedélyek Hosszú Katinka és a Magyar Úszószövetség között, a sportoló mai sajtótájékoztatóján még inkább elharapództak az indulatok. Ennek ékes bizonyítékaként Katinka és férje, Shane Tusup egyszerűen faképnél hagyta Kiss Lászlót. A szövetségi kapitány a napokban azt nyilatkozta, szeretné, ha a gondok megoldódnának, ám ehhez egyeztetnie kellene Katinkával, de hiába kereste őt, nem éri el. Gondolta, ha majd elmegy a sajtótájékoztatójára, ott tudnak beszélgetni. Hát nem tudtak.

Az esemény végén Kiss odalépett volna a sportolóhoz, ám ő az urával - aki egyúttal az edzője is - lelépett, a sajtóesemény konferansziéja pedig azt mondta a szakembernek:

– A sajtótájékoztatót megelőzően lett volna alkalom beszélgetni.

Katinka egyébként leszögezte, nem a pénz miatt emelte fel a hangját, még azt a 12 millió forintot sem fogadta el, amit a MÚSZ felajánlott neki. Ennek ugyanis feltétele lett volna, hogy havonta egyszer a MÚSZ rendelkezésére álljon promóciós célból. Katinka ebbe nem megy bele, sőt: sajtótájékoztatóján az erről szóló szerződéstervezetet széttépte.

© Fotó: Czerkl Gábor

– Rossz a MÚSZ rendszere, ezen kellene változtatni – mondta az ötszörös világbajnok úszó. – A decemberi sajtótájékoztatóm óta sem változott semmi. Nem öltözőszekrényt akartam, hanem egy komplett helyiséget, és nem kamerát, hanem mozgáselemző szoftvert - tette hozzá.

Amíg nem lesz béke, addig nem a válogatottal készül, kizárólag férje szakértelmére hagyatkozik. Kérdésre reagálva egyértelműsítette, nem akar más ország színeiben versenyezni, magyarként akar Rióba olimpiai aranyat szerezni, ám nem kizárt, hogy a brazíliai játékokon nem a magyar csapat tagjaként vesz részt, hanem teljesen külön.

– Nem magamért harcolok. A magyar úszótársaimnak szeretnék jobb lehetőségeket teremteni.

Kiss László elárulta, Katinka december 22-i kifakadása óta ő maga többször kereste, sőt, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is, aki személyes találkozót akart kérni, de Katinkáék arra se vették a fáradtságot, hogy nemet mondjanak neki. (Jegyzetünk itt.)