Az év 8. hónapjának 8. napja legyen az örök szerelemé. Ezért ezen a napon az Andrássy út egy napra mini Las Vegassá változik, ahol bárki számára egyszerű lehet a házasságkötésegy rövid szertartás keretében.
Természetesen a rövid házassági szertartás nem hivatalos – bár akár az is lehetne. A szervező szeretné elérni, hogy az évnek ezen a napján egy pár órásra rövidített regisztráció után hivatalos házasságot lehessen kötni náluk, mint Las Vegasban. Ennek érdekében már érdeklődtek a polgármesteri hivatalban és kérelem benyújtását tervezik.
„Ma jóval a házasságkötés előtt be kell menni az anyakönyvvezetőhöz és be kell jelentkezni, azonban ettől a jegyző indokolt esetben eltérhet. Úgy gondoljuk, hogy a szerelem elég indok erre. Szeretnénk ha minden évben egy napon, augusztus 8-án olyan könnyűlehessen a házasságkötés, mint Las Vegasban. Bízom benne, hogy a kezdeményezéshez mások is csatlakozni fognak” – mondta Blaner Attila, az Ékszerpalota ügyvezetője.
Addig is, most augusztus 8-án két féle házassági szertartás közül választhatnak a párok, hogy keresztény vagyhindu pap áldja meg a szerelmüket.
A nap programjának részeként este 8 óra 8 perckor egy fiatalember nyilvánosan megkéri a mit sem sejtő szerelme kezét egy meglepetés flashmob lánykérés keretében. A gyanútlan menyasszonyt egy sétára csalja az Andrássy útra, majd amikor az Ékszerpalota elé érnek, a járókelők egyszerre tánckarrá változnak, a fiú térdre ereszkedik és megkéri a szerelme kezét.
„Szeretnénk hagyományt teremteni a rendezvénnyel. Bízom benne, hogy később egyre többen csatlakoznak majd a kezdeményezéshez és országszerte megünnepelik augusztus 8-án az Örök Szerelem Napját” – mondta Blaner Attila.
Program
8:00 – 20:00 Házassági szertartás 8:00- 20:00 Egész nap lánykérési tanácsadás a leszelafelesegem.hu jóvoltából 18:00-19:00 Körmendy-Szomoru Kata menyasszony stylist előadása 20:08-20:15 Flashmob lánykérés a Meglepkek.hu szervezésében Helyszín: Ékszerpalota - Budapest, Andrássy út 43.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.