Sport

Évi 1280 milliót kapnak a nyugdíjas sporthősök

Bors

Létrehozva: 2012.10.20.

Az olimpiai jutalmak körül fellángolt a vita: sok-e vagy kevés, a pénz. London után 2,17 milliárdot szórtak szét, de minden évben feleennyibe kerülnek a nyugdíjas sporthősök.

A megszorítások korában is minden eddiginél bőkezűbben osztogatta idén a pénzt a kormányzat a sportolóknak. Kozák Danuta például 63 milliót kapott két londoni aranyáért, a legeredményesebb edző számlájára is 53 millió érkezett (az ő nevét személyiségi jogi okokból nem írhatjuk le), és még a Magyar Olimpiai Bizottság egyes vezetői is nyolc számjegyű összeget vághattak zsebre.

De míg ez a 2,17 milliárd egyszeri kiadásnak tekinthető, addig minden évben szép nagy summát kell kifizetni a korábbi versenyek nagy sztárjainak. Adómentesen félmillió forintot kapnak a Nemzet Sportolói (ők tizenketten vannak), míg az olimpiai bajnokok – szintén nettóban – 213 ezer forintot kapnak (ez országos szintű bruttó nominál átlagkeresetnek megfelelő összeg). Aki többet nyert, aranyanként +20 százalékot kap, öt vagy több aranynál az alapösszeg kétszerese jár.

Az ezüstérmeseknek 60, a bronzosoknak 40 százalék jár. Hozzájuk kapcsolódnak még más „olimpiák” (sakkozóké, fogyatékosoké) legjobbjai. Az edzők/szövetségi kapitányok járadékukat – 45 éves koruk után – a kérelmükben megjelölt egy érmes helyezés után kapják, annak 50 százalékára jogosultak, az olimpiai érmesek özvegyei is az elhunyt érmes járadékának felét kapják.

Jelenleg összesen 914-en kapnak járadékot (érmes 486, edzői 358, özvegyi 70), ennek kifizetésére idén a költségvetési törvény alapján 1,280 milliárd forint áll rendelkezésre.

A nemzet sportolói

Ők valamennyien havi félmillió nettót kapnak, viszont az olimpiai aranyak utáni járulékot nem vehetik fel pluszban. Balczó András, Buzánszky Jenő, Grosics Gyula, Gyarmati Dezső, Földi Imre, Hammerl László, Ivánkay Mária, Keleti Ágnes, Kulcsár Győző, Portisch Lajos, Rejtő Ildikó, Székely Éva. 

Sokszoros bajnokok

A sokszoros olimpiai bajnokok járuléka (kerekítve ezer forintra):
5-szörös: Egerszegi Krisztina 426
4-szeres: Darnyi Tamás 341
3-szoros: Benedek Tibor, Biros Péter, Fenyvesi Csaba, Kárpáti György, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Kovács Katalin, Storcz Botond 298-298
Az ugyancsak háromszoros olimpiai bajnok Janics Natasa, Molnár Tamás és Szécsi Zoltán azért nem kaphat még járulékot, mert az csak a 35. életév betöltése utáni január 1-jétől fizethető. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690816
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690816
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690816
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított