Sport

Erdei kesztyűjéhez képest filléreket ér Cseh úszógatyája

K. B.

Létrehozva: 2016.12.15.

Csaknem tizenkétszeres áron kelt el Erdei Zsolt bokszkesztyűje, mint Cseh László úszónadrágja azon az aukción, amelynek befolyt összegéből nehéz sorsú gyerekek álmát váltják valóra.

A hátrányos helyzetű Máté néhány hete egy medencében úszhatott a világ- és Európa-bajnok Cseh Lászlóval, míg a szintén nehéz körülmények között élő Gábor egy hónapja a magyar rekordbajnok Ferencváros stadionjában szurkolhatott kedvenc focicsapatának – ilyen és ehhez hasonló gyermeki álmok valósulnak majd meg Erdei Zsolt dedikált kesztyűjének, és Dzsudzsák Balázs Eb-n viselt címeres mezének árából is.

Több tucat élsportoló ajánlotta fel személyes ereklyéit az Őrangyalok Ligája jótékonysági aukcióra. A 7-14 év közti nehéz gyermekek az álomnapjuk megírásával vagy rajzzal pályázhatnak vágyuk beteljesítésére, a beérkező álmok közül pedig a licitet szervező Jövő Uniója Alapítvány szakmai zsűrije választja ki a megvaló­sítan­dó történeteket.

– Ez hihetetlen nagy boldogság, és visszaigazolás is számomra – mondta az örömhír hallatán Erdei.

– Nagyszerű, hogy én is tehettem valamit a gyermekekért. Ez volt az utolsó kesztyűim egyike, lassan üres a szekrényem. Nemrég egymillió forintért kelt el az utolsó vb-címvédő bokszkesztyűm. A világbajnok ökölvívónk edzőkesztyűjének több százezres értékét csak a Gera Zoltán,  Böde Dániel és több társuk által aláírt Fradi-mez éri el. Ez a két igazi kincs teszi ki a teljes összegyűjtött összeg csaknem egyharmadát. A szervezők ugyanis 1,34 millió forintból valósíthatják meg az álmokat.    

A legértékesebb ereklyék

Erdei Zsolt aláírt edzőkesztyűje 200 000 Ft
FTC labdarúgók dedikált meze 200 000 Ft
Kiss Norbi nemzetközi kupája 116 000 Ft
Dávid Kornél Chicago Bulls-trikója 101 000 Ft
Dzsudzsák Balázs Eb-meze 79 000 Ft
Cseh László dedikált meze és úszónadrágja 17 000 Ft

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713444915
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130745_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141219_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713444915
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713444915
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713444915
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141230_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási a baj: gyógyszert hívott vissza a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135679_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megállították a forgalmat az 5-ös főúton, nagy a baj

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget