Sport

Ennyire aberrált lenne Michael Phelps?

Bors

Létrehozva: 2015.03.22.

A 18-szoros olimpiai bajnok úszó, Michael Phelps kezd olyanná válni, mint Dr. Jackyll és Mr. Hyde.

Egyrészt a sportoló példakép sugárzóan boldog a korábbi Miss Kaliforniával, Nicole Johnsonnal, s ennek bizonyítékaként alig egy hónapja el is jegyezte kedvesét. Ám eközben sorra buknak ki a csontvázak a szekrényéből.

Múlt év végén a férfiból nővé operált, 41 éves Taylor Lianne Chandler áradozott arról, milyen remek szerető a sportoló, aki mellett először érezhette magát nőnek. Most pedig egy termetes domina, bizonyos Kim Petro rukkolt elő az aduval: Phelps pisiszexért fizetett neki egy New York-i szállodában, ráadásul izmos testén női fehérneműt viselt.

Igaz, korábban is voltak ballépései Phelpsnek, ám a füvezést vagy az ittas vezetést – főleg, hogy megkapta érte a büntetését – még megbocsátották neki, ám nagy kérdés, hogy a prűd amerikaiak mit szólnak a szexuális aberrációhoz. Már persze ha a hölgyek valóban igazat mondanak, nem pedig az öt perc hírnév lehetősége szédítette meg őket. Mindenesetre az, hogy Phelps csupán mély hallgatással reagált az elképesztő sztorikra, azért elgondolkodtató.

A példakép

2004: az athéni olimpián hat aranyat nyert, 2008-ban, Pekingben újabb nyolcat, míg 2012-ben Londonban négyet. Emellett még 26 vb-címet is szerzett nagypályán.
2008: az olimpia után a Speedótól ka­pott egymillió dolláros bónuszából létrehozta a nevét viselő alapítványt, amely az úszást és az egészségesebb életmódot népszerűsíti, elsősorban a gyerekek körében.
2010: úszóiskolájával karöltve olyan programokat dolgozott ki, amelyek sportosabb, aktívabb életre nevelnek.
2015 februárja: boldogan kürtölte világgá: eljegyezte barátnőjét, Nicole Johnsont.

A sötét oldala

2004 novembere: ittas vezetésért letartóztatták Marylandben. Büntetése: 18 hónap felfüggesztett és pénzbüntetés.
2009 februárja: lefényképezték egy egyetemi bulin, amint vízipipából marihuánát szív. Büntetése: három hónapra felfüggesztette a versenyzési jogát az amerikai úszószövetség.
2014 szeptembere: gyorshajtáson és újabb ittas vezetésen kapták. Büntetése: másfél év próbaidő, egy év felfüggesztett, és az úszószövetség hat hónapra eltiltotta a versenyzéstől.
2014 novembere: a nemváltó Taylor Lianne Chandler kiteregette szexuális kapcsolatukat.
2015 márciusa: Kim Petro domina állítja, pisiszexért fizetett neki a női fehérneműbe bújt úszó. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717514
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717514
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik