Sport

Emléktáblát avattak Ferjáncz Attila budapesti szülőházánál

MTI

Létrehozva: 2019.04.23.

Emléktáblát avattak kedden Budapesten Ferjáncz Attila kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes, 32-szeres magyar bajnok raliversenyző szülőházánál.

A 13. kerületi önkormányzat és az egykori sporttársak együttműködése nyomán elkészült, és a Szegedi út 58. szám alatt található lakóházon elhelyezett táblát Tóth József 13. kerületi polgármester, valamint Hiszékeny Dezső országgyűlési képviselő leplezte le. Az eseményen részt vettek Ferjáncz családtagjai, sporttársai, versenycsapatának tagjai, korábbi és jelenlegi versenyzők, köztük az idei rali Eb-n szereplő Herczig Norbert.

A 23 Európa-bajnoki futamon győztes Ferjáncz pályafutását Riskó Géza Prima Primissima-díjas újságíró méltatta.

"Nála precízebb, pontosabb embert nem nagyon ismertem, pedig egy olyan korszakban érte el a legnagyobb sikereit, amelyben borzasztóan nehéz volt felvenni a versenyt a fejlett nyugati országokból érkező ellenfelekkel" - fogalmazott Riskó, kiemelve, hogy Ferjáncz mindig is maximalista volt. "Ha ő nem lett volna, akkor a magyar ralisport sem tartana ott, ahol most tart" - tette hozzá.

Ferjáncz Attila 2016. április 23-án, 69 éves korában hunyt el. A magyar rali legendás alakja 17 éves korában kezdett versenyezni, 1964-től autóversenyzőként számos egyesület tagja, 1975-ben és 1984-ben hegyi bajnok is volt. 1981-ben és 1986-ban is bronzérmet nyert a rali Eb-n. 

Ferjáncz 1997-ig versenyzett, majd a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke volt 1999-től 2007-ig. Az MNASZ-nek az örökös tiszteletbeli elnöke. Eredményeiért 2000-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713500411
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141971_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713500411
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713500411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713500411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget