Sport

Elment Gutman József, Repka világhírű edzője

Bors

Létrehozva: 2016.11.05.

<p>Szombatra virradóra életének 81. évében meghalt Gutman József birkózó mesteredző.</p>

Az idős tréner nyár óta légzési gondokkal küszködött, ám legendás kitartását ismerve meglepő, hogy ennyire korán elragadta őt a halál. – Tudja, addig harcolok, ameddig meg nem kapom jogos jussomat - mondta augusztusban a Bors munkatársának a Csombe becenevű egykori ötszörös magyar bajnok birkózó, aki a legendás néhai Polyák Imre edzőpartnere volt. Említett klasszis árnyékában nem sok lehetőséget kapott, de azért 1965-ben világbajnoki hatodik helyezést szerzett.

Ezzel a jussal arra célzott, hogy leghíresebb tanítványa, Repka Attila – nem mellékesen az 1992-es barcelonai olimpiai aranyérmese – után neki jogosan járó edzői életjáradékot nem neki, hanem másnak ítélték oda... 

S bár az 1936. április 14-én Kötcsén született Gutman az Emberi Jogok Európai Bíróságáig is elment panaszával, ott csak annyit ért el, hogy kimondták: a magyar állam súlyosan hibázott, amikor nem neki ítélték meg ezt, a kamatokkal együtt 15 millió forintnál is magasabb összeget. Csombe igazáért többé nem harcolhat, hiszen a “szovjetverő” becenevű sportember már csak az égi birkózó-szőnyeg mellett figyeli a mai karfiolfülűeket a Földön.

No és hogy miért volt “szovjetverő”? Mert két olimpiai bajnokukat, Virupájevet és Kavkajevet is legyőzte, nem kapott ki tőlük soha. Rádásul kilenc szovjet–magyar csapatviadalon egyszer sem szenvedett vereséget. Amúgy Gutman személyében a diósgyőri birkózás atyja is távozott. Miskolcon ugyanis 1967 és 1986 között edzőként szinte számolatlanul segítette hozzá versenyzőit magyar egyéni és csapatbajnoki címekhez. Amikor 1991-ben a Diósgyőri VTK birkózó-szakosztályát kivéreztették, Gutman csak azért is megalapította a Diósgyőri Birkózó Clubot, amelynek színeiben Repka olimpiai dobogó csúcsára léphetett. 

S bár edzői járadékát nem élvezheti, annak legalább örvendhetett, hogy feleségével, Ágnes asszonnyal megünnepelte házasságkötésük ötvenedik évfordulóját.

A mai világban ennek is örülni kell.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713502510
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142641_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137717_auto_resized.jpg
life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713502510
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713502510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713502510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget