Sport

Elgázolta, majd otthagyta egy autós a Debrecen kapusát

Bors

Létrehozva: 2016.09.28.

<p>Cserbenhagyásos gázolás áldozata lett a DEAC női futsal csapatának kapusa, Katona Barbara. A 15 éves játékost már hazaengedték a kórházból, a rendőrség keresi az elkövetőt.</p>

Az NB I-es futsalos barátnőjével tartott hazafelé a klub férfi csapatának a meccséről amikor egy lesötített, fehér Audi lassítás nélkül elgázolta őket a Kartács és a Patay István utcák sarkánál Debrecenben.

– Le szerettünk volna lépni a járdáról, s mivel ismerősök vagyunk arra, már előre körbenéztünk, és semmit se láttunk érkezni – mesélte a klub honlapján Barbara. – Elsőként a barátnőm lépett le az útra, amikor egyszer csak ott volt a kocsi. Lassítás nélkül elkapta a bal elejével a térdét, nekem meg áthajtott mindkét lábfejemen.

Az autós a gázolás után sem lassított, segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A megrémült Barbara csapattársától, Radics Ágnestől kért segítséget, aki a közelben éjszakás nevelőként dolgozott, ő vitte a két lányt a kórházba.

– A jobb lábam van rosszabb állapotban. A kórházban megvizsgáltak, és megállapították, hogy erősen zúzódott – montda a fiatal kapus, akit azóta hazaengedtek és már másnap órára jelentekezett az iskolában. Eközben a rendőrség gőzerővel keresi a cserbenhagyásos gázolót, és szemtanúk jelentkezését várja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142667_auto_resized.jpg
origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713493816
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142619_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gigantikus mennyiségű drogot foglaltak le egy bűnszövetkezettől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713493816
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713493816
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713493816
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget