Élettársa végignézte az Európa-bajnok bokszolónk halálát

Csjef Sándor, a hetvenes évek egyik ikonikus bokszolója a leengedett sorompó alatt próbált átkelni, amikor egy másik szerelvény halálra gázolta.
Csjef Sándor, a hetvenes évek egyik ikonikus bokszolója a leengedett sorompó alatt próbált átkelni, amikor egy másik szerelvény halálra gázolta.

Úgy ért véget Csjef Sándor Eb-aranyérmes bokszoló élete, mint József Attiláé és Latinovits Zoltáné. Egy vonat kerekei alatt végezte.

A hetvenes évek magyar válogatott bokszolóját, a 66 éves Csjefet vasárnap gázolta halálra a Kiskun Intercity-szerelvény. Élettársa, Keil Andrea testközelből látta a borzalmat.

– Nyáregyházára tartottunk rokoni látogatásra – mondta megtörten Andrea. – Monorierdő állomáson Sanyi a leengedett sorompó alatt próbált átkelni. Egy másik vonat takarásából érkező szerelvény elgázolta, a teste négy darabra szakadt.

© Fotó: Fórika Attila

Andrea felvetésünkre kizárta, hogy öngyilkosság történt. Az 1973-as váltósúlyú bunyós optimista volt, noha három éve elveszítette az állását a Tájfun ökölvívóklubnál. Akkori munkaadója, Klein Csaba leépítésre kényszerült, s bár Sanyi remekül edzette a serdülőket, kénytelen volt megválni tőle.

– De előtte megbizonyosodtam arról, hogy lesz – és lett is, igaz nem az ökölvívásban – új munkahelye – említette Klein. Gedó György, az 1972-es müncheni olimpia bajnoka fél órával a halála előtt telefonon még beszélt Csjeffel.

© Fotó: Hírpress

– A magyar amatőr boksz egyik nagyságát veszítettük el, borzasztó, hogy ilyen elővigyázatlan volt – tette hozzá Gedó, aki a magyar szövetség szakfelügyelőjeként gyűjtést indít az elhunyt temetésének költségeire.

Mindig is karakán volt

A 80-as évek elején Csjef Hollandiában kívánt profi edzőként munkát vállalni, ám Eindhovenben kirabolták, az Eb-aranyérme is odaveszett. Valahogy eljutott az NSZK-ba, a bonni magyar nagykövetségen pénzügyi segítséget kért. Azt válaszolták, akkor kap, ha később forintban megtéríti az összeget. Erre inkább autóstoppal indult haza, öt nap múlva érkezett Budapestre.