Sport

Életrajzi könyvet ír a doppingeltiltásból visszatérő Sarapova

T. R.

Létrehozva: 2017.01.15.

Marija Sarapova teniszezô áprilisban tér vissza a doppingeltiltása után, de eddig sem tétlenkedett: könyvet ír, szponzorait szolgálja ki.

A legtöbb doppingvétségen ért sportolótól elpártolnak a szponzorai és a drukkerek, a háttérbe vonul, és vagy mélyen hallgat vagy ellenkezőleg: próbálja hangoztatni az igazát. Sarapova egyiket sem tette, ugyanúgy vitte a cégeit, mint a legsikeresebb időkben, ugyanúgy reklámozta a támogatóit, mint azelőtt.

Plusz életrajzi könyvet ír. Emellett bemutatómeccset játszott az Egyesült Államokban és Puerto Ricóban, részt vett a Porsche és az Evian reklámkampányában, edzett, elkezdett aerobikozni, utazgatott, a tengerparton pihent, saját cégét, a Sugarpovát – amely édességet gyárt és forgalmaz – óriási energiával menedzselte.

Eközben a kétéves eltiltást 15 hónapra csökkentették, és a visszatérése is rendhagyó lesz, a stuttgarti Porsche-tornán fog játszani, amelyet már többször megnyert. Négy nappal azelőtt kezdődik a verseny, hogy az eltiltása lejárna, de nemcsak szabad kártyát kapott, hanem olyan szerencsés sorsolást is, hogy csak akkor kell pályára lépnie, amikor már hivatalosan is lehet. Egyeseknek nem tetszik a kivételezés, kétségtelen, hogy Sarapovát a tenyerén hordozza a sors, nyilván persze meg is dolgozott a kivételes elbánásért.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713578710
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713578710
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713578710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713578710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja