Elégségesre vizsgázott az üres Hidegkúti Stadion

Nagy az ötezres férőhelyhez, a lelátók makettméretűek benne, olyan, mintha a berettyóújfalui fuvolaszakkörnek építettek volna egy Carnegie Hallt, amiben harminc szék van. Egy betonmonstrum az egész, ahol konkrétan elveszik az ember.

Hogy választ kapjak egy olyan egyszerű kérdésre, miszerint: „Merre van a büfé?”, mozgósítani kellett a sajtófőnököt, néhány hoszteszt, egy titkárnőt, hat rendezőt, és így is csak a biztonsági főnök tudott útba igazítani, miután mintegy húsz perc alatt körbevezettek a létesítményen, kilyukadtunk a pályán, és arra akartak rávenni, hogy fussak keresztül a játéktéren, a melegítő játékosok között! A magam részéről ettől ódzkodtam csöppet, mígnem szerencsére kiderült, hogy van egyszerűbb megoldás is.

Mindezt a kezdeti nehézségek rovására írtam, azt viszont, hogy tíz perccel az első tétmeccs, a Gyirmót elleni parti előtt a Sport utcai lelátón 112-en vannak, inkább az öt rongyos belépő számlájára. Futballmeccs elég lélekölő síri csöndben, amikor az edző utasításait éppúgy hallani, mint egy-egy felrúgott játékos jajveszékelését.

A hazaiak mint­egy 6–8 főre tehető kemény magjának Hajrá, MTK!-ja néha túlharsogta őket, de legalább elmaradtak a futballmeccsek ma már állandó velejárójának számító ordenáré bekiabálások is (a többi 1175 fizető néző vélhetően azt hitte, színházban van…). A gyereket egyébként is el lehet paterolni, van csúcsszuper gyerekmeg­őrző, ahol a szülőt sajnos nem szívesen látják, pedig néha izgalmasabb dolgok történnek ott, mint a pályán.

Bár Torghelle „Air” Sanyi felhőfejeséről kár lett volna lemaradni, amivel az MTK otthon tartotta a három pontot, meg egy szép kapáslövéséről, de ettől még kicsikét szkeptikus vagyok Deutsch Tamás elnök várakozásával kapcsolatban, hogy 2020-ra négyezres lesz az átlagnézőszám.

Tartok tőle, erre addig kell várni, amíg a berettyóújfalui fuvolaszakkör meghívást kap a Carnegie Hallba.