Kezdi megelégelni a kormány a Hosszú Katinka körül kialakult bizonytalan helyzetet, ezért előfordulhat, hogy mégsem a háromszoros olimpiai bajnok kapja meg a Csillebércre tervezett úszóakadémiát – értesült lapunk. Mint ismert, az Iron Lady és edző-férje, Shane Tusup kapcsolata novemberben megromlott, azóta külön utakon járnak.
– Valóban gyengült Katinka pozíciója. Shane ért az üzlethez, Hosszú kevésbé. Ez bizonytalanította el a kormányt, hiszen az amerikai tréner nélkül kérdéses, Katinka mennyire tud jövedelmezően igazgatni egy ilyen vállalkozást – mondta lapunknak egy neve elhallgatását kérő bennfentes. A Bors úgy tudja, a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás neve is felvetődött. A kiváló úszó 1995 óta működteti az úszóiskoláját.
– Darnyinak húszéves tapasztalata van abban, hogyan kell tehetséges gyermekekből úszót faragni. Négy olimpiai aranya van, szóval legalább akkora név, mint Katinka – mondta informátorunk. Más forrásunk szerint egy másik olimpiai bajnok, Kovács Ágnes segédkezhet Darnyinak.
– Erről most hallok először. Velem nem vette fel senki a kapcsolatot – mondta a Borsnak az ötkarikás győztes mellúszó. Az ügyben kerestük Kiss Kingát, Katinka sajtófőnökét is, aki az Emberi Erőforrások Minisztériumához irányított, mondván, a kormány az illetékes Csillebércben. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár irodája csak azt a tájékoztatást adta, hogy jelenleg a Hosszú Katinka Sportakadémia előkészületei zajlanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.