Sport

Elátkozta a kapitány ajándékmeze Norbit

csb

Létrehozva: 2016.04.25.

Különleges vendége volt Michelisz Norbertnek a túraautó-vb hazai versenyén. A gyári Honda-csapat magyar pilótájához a fociválogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck kukkantott be a nyitófutam rajtja előtt.

– Szeretem a technikai sporto­kat, Forma–1-es nagydíjon is jártam már, most viszont kifejezetten Norbi miatt jöttem a Hungaroringre, és nagyon szurkolok neki – mondta Storck, aki nem üres kézzel érkezett: egy névre szóló válogatott mezzel lepte meg az autóversenyzőt. Egyúttal meghívta az Elefántcsontpart elleni felkészülési mérkőzésre is.

Michelisz pedig körbevezette vendégét a bokszban, és lelkesen válaszolt a technikai részleteket firtató kérdéseire. Közben azt is elárulta Storcknak, hogy gyerek­korában mindig ő volt az, akit a többiek utolsónak választottak a csapatba, mert nem volt valami ügyes a labdával. Ennek ellenére nézni kifejezetten szereti a focit, így a felkészülési meccsen is ott a helye. A kapitány sem csak udvariasságból érdeklődött a Honda-versenygép iránt, hiszen maga is szereti a száguldást. Egy Ducati motort hajt, amikor ideje engedi, igaz, a válogatott mellett mostanában erre nem sok lehetősége van.

Jó hangulatban várta tehát az első versenyt Michelisz, amelyet az ötödik helyről kezdhetett volna meg, ám már a felvezető körben kénytelen volt feladni, ugyanis sűrű, fehér füstöt okádott a Honda hátulja. A hazai rajongók számára egyedül az nyújtott némi vigaszt, hogy a Zengő Motorsport fiatal pilótája, Ficza Ferenc pontszerző helyen, kilencedikként ért célba.

A második futamon az utolsó hely­ről startoló Michelisz egészen a hatodik helyig jött fel, ám az utolsó körben kitört a bal hát­só kereke, s végül tizedik lett.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711664411
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091527_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711664411
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711664411
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított