Sport

Együtt bizniszel Juhász és Torghelle

kbv

Létrehozva: 2017.01.19.

Közös vállalkozásba kezdett Juhász Roland és régi jó barátja, Torghelle Sándor, ingatlanokat újítanak fel. A Vidi védője feltárta a titkait.

A barátságon túl üzleti szálak is összekötik az egykori válogatott focistákat, a Videotonban játszó Juhász Rolandot és az MTK-t erősítő Torghelle Sándort – derül ki az RTLII-n látható Pimaszúr átcuccol című műsor csütörtök esti adásából. A két játékos közösen, hosszú hónapok alatt újíttatott fel egy belvárosi – most már – luxuslakást belsőépítész és designer segítségével, hogy a későbbiekben üzleti célokra használhassa.

– Olyan kecókat hozunk össze, amikbe a saját ízlésünket is beletesszük, és közben minden igényt kielégítenek – árulta el Torghelle, aki főleg a helyszíni munkafolyamatokat menedzseli, míg Ju­hász a háttérből irányítja a munkát. A párosnak több felújításra váró ingatlanja is van, a cél eladni vagy kiadni azokat – derül ki a műsorból. Juhász közel egy éve alkot egy párt a Sport TV csinos műsorvezetőjével, Lipcsei Bettával, miközben évekig tartó, végül válással végződő házasságából született hétéves kislányát nagy gonddal neveli.

– Nagyon büszke vagyok rá, hogy Jázminnak rendkívül jó az értékrendje, ezért külön köszönet az édesanyjának is. Mikor megszületett, sokan kérdezték, nem bánom-e hogy nem fiú. Dehogy! Szerintem egy férfinak a legjobb, ha lánya van. Az a szeretet, amit ő tud adni… onnantól kezdve nincs rossz nap, nincs rossz pillanat – árulta el a szerény, megfontolt, adakozásban is élen járó focista, aki csodálattal tekint szerelmére.

– Megismertem Bettának azt az oldalát, amit egy kapcsolatban képvisel, láttam, milyen az életnek ezen a területén, és ez nagyon szimpatikus volt. Ezt ke­restem. Manapság nagyon nehéz hasonló típusú lányokat találni, amilyen ő – vallott párjáról Juhász.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713615011
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713615011
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713615011
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713615011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713615011
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja