Sport

Egerszegi nővére olimpiai remeklést vár Miláktól

szabó

Létrehozva: 2017.09.07.

Milák Kristóf pá­lyafutásának alakulását meleg szívvel figyeli Egerszegi Klára, az öt­szörös olimpiai bajnok úszónő, Krisztina nővére volt ugyanis a világ élvonalába idén berobbant 17 éves úszófenomén első edzője. 

– A Tárnokon élő szülők 2005-ben kezdték el hozzám járatni az érdi úszótanfolyamra. Mindent lelkiismeretesen végrehajtott, amit előírtam neki. Két évig járt hozzám, ez idő alatt is megállapíthattam, hogy ügyes, van érzéke az úszáshoz, de akkoriban főleg a szorgalmával magaslott ki a többiek közül – emlékezett vissza tanítványára Klára.

Kristóf idei nyara kétségkívül fantasztikus. Ötször döntött ifjúsági világrekordot, a netanyai ifjúsági Eb-n három arany- és három ezüstérmet gyűjtött, a budapesti felnőtt-vb-n második lett, zárás gyanánt meg Indiana­polisban, az ifi-vb-n négy aranyat szerzett. Semleges hozzáértők véleménye szerint is az Egyesült Államokban a teljes mezőny legkiemelkedőbb egyéniségének számított. 

– Olyan úton halad, amelynek emlékezetes csúcspontjai lehetnek – állítja az edzőnő, aki ugyan nem a helyszínen, de drukkolt Kristófnak a budapesti vb-n. – Mivel éppen a családommal pihentem, nem mentem ki a Du­na Arénába, a felnőtt-vb-re, ám a tévében azért megnéztem Kristóf versenyeit – mondta Klára, aki nem szeret összehasonlításokba bocsátkozni, abban azonban biztos, hogy Milákra nagy jövő vár. 

– Hogy milyen eredményt hoz Kristóf, Cseh László és Kenderesi Tamás hazai „pillangós” vetélkedése, azt nehéz lenne megmondani, de vitathatatlan: Kristóf jó úton halad, és a 2020-as tokiói olimpián megörvendeztethet bennünket egy igen szép eredménnyel – zárta szavait a tréner. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083962_auto_resized.png
origo.hu

Tóth Gabi megint Krausz Gáborról és Mikes Annáról beszélt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711677312
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083736_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711677312
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711677312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított