Egerszegi fia sorra ússza a csúcsokat

Kevesen mondhatták el magukról a debreceni felnőtt országos úszóbajnokság nyitó napján azt, amit a 16 éves Vigassy Bálint. Az ötszörös olimpiai bajnoknő, Egerszegi Krisztina legnagyobb gyermeke egy nap alatt kétszer javította meg élete legjobbját 200 háton, és összességében tizenegyedikként fejezte be a versenyt.

– Ádám júliusban lesz tizenhét, így parádés, amit a felnőttek között elért – értékel Vigassy érdi edzője, Selmeci Attila, aki kihangsúlyozta, hogy egy Besztercebányán rendezett márciusi viadalon 2:10.43 perccel kezdte emlékezetes sorozatát tanítványa, szerda délelőtt Debrecenben 2:10 alá ment, este a B-fináléban pedig 2:08.96-ot ért el, tehát csaknem két másodperc (!) a javulása.

Vigassy Bálint még csak 16 éves, de máris felhívta magára a figyelmet a felnőttek között © Bors

– Édesanyám azzal bocsátott útra, hogy ne idegeskedjek, mert az a teljesítményem rovására megy – mondta a Borsnak Vigassy. – Felnőtt bajnokságon már 2014-ben is indulhattam az akkori szövetségi kapitány (Kiss László – a szerk.) engedélyével. Debrecenben anyám egykori sikeres úszásnemében akartam jó eredményt elérni, sikerült, és ebben része van annak, hogy kiokosított, miként osszam be az erőmet. Az sem titok, az ő hátúszó stílusát igyekszem elsajátítani.

A legjobb példa

Bálint édesanyjának, Egerszegi Krisztinának a fontosabb győzelmei 200 m háton:

Olimpia: 3 arany

Világbajnokság: 1 arany

Európa-bajnokság: 3 arany

Egyéni legjobbja: 2:06.62 perc/

1991. augusztus 25.

És, hogy ki a kedvenc hát­úszója?

– Anyu mellett a klubtársam, Kovács Benedek. A júniusi Budapest-bajnokságon aligha indulok, pedig élmény lett volna a vébé helyszínén, a Duna Arénában úszni. Igaz, kívülről már láttam, tetszett – tette hozzá a tinédzser.