Sport

Edzőjével vált klubot Cseh László

szs

Létrehozva: 2018.12.18.

Bár Eger városa 2016-ban díszpolgárává avatta Cseh László úszót, ez nem akadálya annak, hogy a világ- és Európa-bajnok klasszis egy másik klubban folytassa pályafutását.

A meglepő klubváltások idejét éljük az úszósportban! Miután Milák Kristóf Érdről a Honvédhoz szerződött, a klasszis Cseh László is vált. 

A négyszeres olimpiai ezüst­érmes nem először keres magának új egyesületet. 2014. de­cember 12-én nevelőklubját, a Kőbánya SC-t és Turi György edzőt hagyta hátra. A 33 éves veterán pár nap múlva új egyesülethez kötelezi el magát edzőjével egyetemben. Amikor a távozás okáról érdeklődtünk Cseh trénerénél, Plagányi Zsoltnál, a szakember elmondta, a hír valóban igaz, de majd csak január első napjaiban kívánja megnevezni az új egyesületet.

– Jómagam is távozom – erősítette meg Plagányi. – Ennek az az oka, hogy az egrinél – amelynek valamennyien igen sokat köszönhetünk – a 2020-as tokiói olimpiára való minél eredményesebb felkészülés érdekében tőkeerősebb háttérrel rendelkező egyesületet találtunk magunknak.

A tréner elárulta, velük tart Burián Katalin és Németh Nándor is, továbbá ezekben a napokban is folytatódik az egyeztetés arról, hogy az említett három felnőttválogatott kerettag mellett további úszók szintén elhagyják az Egri Úszó Klubot.

– Mivel a csoportomat nem szívesen hagynám el, jönnek velem ők is – tette hozzá.

A hírről először beszámoló heol.hu arról írt, hogy a BVSC lehet a végállomás, ám ezt lapunknak senki nem erősítette meg. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091081_auto_resized.png
origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711633216
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711633216
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088339_auto_resized.jpg
travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711633216
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított