Sport

Dudás és az úszás Hosszú Katinka támasza

K. D.

Létrehozva: 2018.05.28.

Magán­életi krízise ellenére kirobbanó formában úszik a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, aki a 200 méter vegyesen aratott sikere után 400-on sem talált legyőzőre a kaliforniai Irvine-ban, a Speedo Grand Challenge versenyen.

– Köszönöm, hogy mindig számíthatok rád, úszás! Köszönöm, hogy vagy nekem, a kapaszkodóm, a vasmacskám. Annyi mindent kaptam már tőled! – írta mosolygós Instagram-képéhez Hosszú, akinek sportága mellett edzőpartnere, lelki társa, Dudás Dániel segíthet kilábalni házassági válságából. Információink szerint ugyanis az Iron Aquatics 24 éves sportolója – akivel Shane Tusup állítása szerint megcsalta Katinka – is kint tartózkodik a versenyeken a bajai úszóval az Egyesült Államokban.

Az Iron Ladynek a remek eredmények ellenére is hamarosan meg kellene neveznie trénerét, ugyanis kérdéses, önmagát meddig tudja trenírozni. Minden bizonnyal magyar szakember felügyeli majd a munkáját, és a Nemzeti Sport értesülései szerint Bodrogi Viktor lesz ez a személy. A százhalombattai úszóedző azonban cáfolja ezt.

– Barátként beszéltem Katkával arról, hogy edzőt keres. Ez nem azt jelenti, hogy a jövőben én irányítom majd a felkészülését – mondta a Borsnak Bodrogi. – Hálás feladat lenne a világ egyik legjobb úszójával dolgozni, ám ez nem így működik. Én Százhalombattán vagyok edző, felmondási időm lenne, hiszen a több mint tíz tanítványomat nem hagyhatnám magára. Ő egy felnőtt versenyző, akinek igazi partner kell, egy egyszemélyes edző. A jelenlegi munkámmal tehát összeegyeztethetetlen, hogy elvállaljam Katinka felkészítését.

A 34 éves tréner a 2016-os rövid pályás ob után került a figyelem középpontjába, amikor az ő észrevétele nyomán – szabálytalan rajt miatt – kizárták Hosszút az 50 méter gyors futamából. Shane akkor (is) bepöccent, szóba sem állt a versenybíróval.

– Katka sosem neheztelt rám, nem is volt köztünk nézeteltérés. Csak Shane balhézott emiatt – zárta Bodrogi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144870_auto_resized.jpg
origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713541812
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143727_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713541812
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144981_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ez a világ legforgalmasabb repülőtere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713541812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713541812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja