Sport

Dr. Szilágyi György szerint 8-10 nap múlva több tudható majd Egervári Sándor kilátásairól

szs

Létrehozva: 2018.09.01.

Hála az egeknek, nem romlott Egervári Sándor állapota. Erről számolt be a magyar futballválogatott korábbi csapatorvosa, dr. Szilágyi György, aki csütörtökön intézkedett a volt szövetségi kapitány kórházbaszállításáról.

Forrás: Bors

Szilágyi elismert szaktekintély orvosként, nem véletlen, hogy 227 alkalommal ült a magyar futballválogatott kispadján. Ő volt az, akit az egykori szövetségi kapitány, Egervári Sándor hozzátartozói riasztottak, amikor a 68 éves szakember rosszul lett pomázi házában.

– Amikor erről értesültem, az exkapitányt először az OKITI-re, azaz Amerikai úti Oroszágos Klinikai Idegtudományi Intézetbe szállították, majd ottani konzultációt követően haladéktalanul felvettem a kapcsolatot dr. Pénzes Gyulával, a Flór Ferenc-kórház orvosával - említette Szilágy doktor. – A szakember Kistarcsára történt beszállítása után kiderült, hogy valójában nem sztrókja van, amint az napvilágot látott, hanem agyvérzést szenvedett. Állapota azóta szerencsére nem rosszabbodott. Orvosaival, hozzátartozóival kommunikál, és amint tájékozódtam, a következő 8-10 nap lesz az az időszak, melyet követően megtudható, hogy vérömlenye milyen ütemben szívódik fel agya jobb oldali részében. Optimista vagyok, már lépéseket tettem azért, hogy később a barátomat Budakeszire szállítsák további gyógykezelésre.

Szilágyi hangsúlyozta: a 68 éves beteg nincs életveszélyben. 

– Magam ugyan nem voltam még benn nála a kórházban, de folyamatosan kapom a híreket az állapotáról. Sanyi amúgy régi jóbarátom, együtt dolgoztunk a válogatott mellett annak idején az MTK-ban is, sőt, az U20-as vb-n szerzett bronzéremnek is együtt örülhettünk.

Kérdésünkre, Egervári agyvérzése hasonlítható-e a volt Manchester United-tréner Sir Alex Ferguson esetéhez, Szilágyi úr igennel válaszolt. Megjegyezzük: kedvező előjel, hogy Ferguson már felépült.

*

Amúgy Szilágyinak a barátja betegsége kiváltotta érthető rossz érzése mellett oka van az örömre is, tudniillik hétfőn a Semmelweis Egyetemtől megkapja a kitüntető Pro Universitate-díjat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719019
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090301_auto_resized.jpg
vg.hu

Vissza nem térítendő támogatással várják az otthonfelújítási programot – VG Podcast

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719019
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719019
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik