Sport

Döntöttek: marad Storck

Bors

Létrehozva: 2017.06.15.

A Magyar Labdarúgó Szövetség mai ülésén döntöttek, hogy az Andorra elleni vereség után marad-e szövetségi kapitány Bernd Storck. Miután meghallgatták a német szakembert, a szövetség elnöksége úgy döntött, maradjon a posztján, mondta el Csányi Sándor az MLSZ elnöke a köztévének. Nemcsak szövetségi kapitány maradt ezzel, hanem sportigazgatói pozícióját is megtarthatta:

„Hosszas tárgyalást folytattunk a kialakult helyzetről, meghallgattuk Storck úr beszámolóját, ami nem csak az andorrai meccsről szól, hanem egy átfogó képet adott a munkájáról” – mondta Csányi Sándor az M4 Sport élő interjújában. „Végül arra az elhatározásra jutottunk, hogy kapjon még egy második esélyt. Storck úr felajánlotta a lemondását, de azt nem fogadtuk el. Nemcsak kapitányként, hanem sportigazgatóként is jó munkát végzett, hiszen az utánpótláscsapataink remek eredményeket értek el mostanában. Mindkét posztját tehát megtarthatja. Tudjuk, a dühös szurkolókat nehéz lesz kiengesztelni, de megpróbáljuk: a hátralévő három vb-selejtezőre egységesen 1000 forintos belépők lesznek”. 

A döntést az eredeti tervek szerint legkésőbb este 8-kor jelentették volna be, végül csak valamivel háromnegyed kilenc előtt állt az M4 kamerája elé Csányi. Igaz, Storck is késett csaknem egy órát az ülésről. 

Sipos Jenő, a szövetség sajtósa leszögezte az OTP Bank Nádor utcai székháza előtt az ülést megelőzően: amint megszületik a döntés, Csányi Sándor elnök beszámol a történtekről, de kizárólag az M4 Sportnak. Sajtótájékoztatót nem tartanak. 

Ez már csak azért is furcsa, mert a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjánál nagyobb érdeklődéssel kísért sportállás nem létezik hazánkban, szóval a sajtót kizárni egy ilyen eseményről olyan, mintha a vb-selejtezős ellenfeleinket nem engednék be a stadionba.

Storck 2015-ben vette át a csapat vezetését, mérlege 6 győzelem, 7 döntetlen és 8 vereség.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091094_auto_resized.png
origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710613
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710613
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított