Sport

Dobrádi Zsolt elbánt a vérmérgezéssel is

szabó

Létrehozva: 2013.07.14.

Tavaly áprilisban még az is kétséges volt, hogy Dobrádi Zsolt egyáltalán életben marad. Szerencsére ma már azért harcol, hogy versenyengedélyt kapjon, és újra a bokszválogatott tagja legyen.

Amikor az 52 kilós súlycsoportban válogatott öklöző 2012 áprilisában súlyos betegsége miatt kénytelen volt kihagyni az olimpiai kvalifikációs viadalt, még nem sejtette, micsoda nehézségekkel kell számolnia. Emlékezetes, a most 22 éves érdi bokszoló a tatai edzőtáborban kapott C típusú agyhártyagyulladást. Abból egyhetes mélyaltatás után felgyógyult, ám későbbi orvosi zárójelentéséből kiderült, hogy a kómát követő megpróbáltatásainak nincs vége.

– Vérmérgezést kaptam, szerencsére a megfelelő antibiotikumokkal kezeltek, és azóta kutya bajom – újságolta a fiatalember, aki csak azt nem érti, miért tagadják meg tőle a versenyzési engedélyt. A célja mit sem változott, a válogatottságra fáj a foga, csakhogy az orvosok féltik őt.

Dobrádi ennek ellenére lejár edzeni a klubjába, a KSI-be.

– Sohasem adom fel, fiatal vagyok, erősnek érzem magam – jelentette ki Zsolt, aki időközben államvizsgázott, sportszervezői diplomát szerzett, álláshoz jutott, jelenleg a Magyar Ökölvívó Szövetség és a MOB közötti afféle összekötő, a sportág utánpótlásának ügyeit viszi. Amellett az Érdi Boksz Klub trénereként húsz, nyolc és negyvenöt év közötti tanítvánnyal foglalkozik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713555019
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141027_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713555019
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144693_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713555019
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713555019
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja