Aktuális

Döbbenet: illegális autóverseny miatt halhatott meg a világbajnok magyar kajakos

Bors

Létrehozva: 2017.03.18.

Forrás: MKKSZ

A 21 éves, ifjúsági világbajnok Janza Richárd halálhírét a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közölte a honlapján. Az MTI úgy tudja, hogy a fiatal sportoló - aki a tavalyi, duisburgi világkupán harmadik lett a felnőttek között 5000 méteren - egy éjjeli, budapesti autóbalesetben vesztette életét.

A Police.hu-n megjelent beszámoló alapján a rendelkezésre álló adatok szerint március 18-án 1 óra 15 perc körül Budapesten a III., Szentendrei úton egy gépjármű hátulról nagy sebességgel nekiütközött egy másik, a piros lámpánál várakozó személygépkocsinak. Az ütközést követően a gépjárművek a két pályatest között lévő betonoszlopnak, illetve egy fényjelző készüléknek csapódtak. A tájékoztató megerősíti, hogy a baleset következtében az álló autó vezetője és utasa a helyszínen életét veszítette, a másik autó vezetőjét pedig súlyos sérülésekkel a mentőszolgálat kórházba szállította.  

TV2 Tények úgy értesült, hogy az ifjúsági világbajnok sportoló egy illegális gyorsulási verseny áldozata lehetett, amelyben vétlen volt, nem pedig résztvevő. Janzáék autója a pirosnál állt, egy másik autó hatalmas sebességgel csapódott bele az álló autóba, amelyben mindkét utas meghalt. Az ütközés erejére jellemző, hogy a hátsó autó vezetője kirepült az autóból, ám ő túlélte a balesetet.

A rendőrök a súlyosan megsérült férfit a kórházban gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásának indítványozását.

Ellene halált okozó közúti baleset okozása miatt folyik eljárás. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711672812
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078877_auto_resized.jpg
vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711672812
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711672812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei